Nehéz az egyik legsikeresebb magyar úszóbajnokról készült dokumentumfilm mellett úgy elmenni, hogy ne arról beszéljünk, mennyiből és hogyan készült, pedig pont nem ez lenne a lényeg, hanem az ember.

Szakmai körökben úgy tartják, egy átlagos egész estés dokumentumfilm költségvetése ma nagyjából 15 millió forint lehet, amire rendkívül nehéz állami támogatást szerezni, ha egyáltalán adnak ilyesmire. Ehhez képest a Hosszú Katinkáról szóló film, a Katinka csont nélkül jutott 560 millió forintos támogatáshoz a Nemzeti Filmintézettől, úgy, hogy a címszereplő egyben a film executive producere is volt, és ez utóbbi tény nyilván felveti a kérdést, mennyire lehet bátor és szókimondó egy ilyen alkotás – illetve mennyire szolgálja az úszónő által eddig is gondosan ápolt brandet? És a legtöbben a film kapcsán erről fognak beszélni, nem arról, amit a vásznon látunk.

Félreértés ne essék, a Katinka egy korrekt, nézhető, rendesen összerakott portréfilm - amit

egy gyakorlott stáb a rengeteg archív felvételből és a jelenben felvett interjúból egyébként hátrakötött kézzel is megcsinál.

Adja is magát minden. A Baján született és felnőtt Katinkát már totyogós kislányként is mágnesként vonzotta a víz, gyerekként irdatlan mennyiségű versenyt megnyert, tiniként viszont küszködött, ahogy az a legtöbb tinivel megesik. Egyetemi ösztöndíjjal Amerikába ment, ahol megtanult nem csak profin versenyezni, hanem azt is, hogyan kell önmagát versenyzőként felépíteni – és hozott haza egy férjet, aki tudta, hogyan kell a versenyzőből brandet csinálni. Voltak hullámvölgyek és elképesztő csúcsok, és most, 33 évesen itt áll, némi súlytöbblettel, magát halálra dolgozva, a versenyzést félig-meddig, de nem teljesen elengedve, nyilván azon gondolkodva, hogyan tovább. Mondjuk, lehetne a róla szóló film executive producere, aki majd eldönti, milyen színben tüntessék fel, mi kerüljön be, mi nem, ki szólaljon meg, ki nem. Ja, az már megvan!

Hosszú Katinka és a készítők, Pálinkás Norbert rendező és a kreatív producer Köbli Norbert mentségére mondva, a sokat szidott és nyilván sokak által irigyelt egykori férjet és edzőt, az Iron Lady brand felépítőjét, Shane Tusupot felkérték a szereplésre, ő döntött úgy, szerintem bölcsen, hogy nemet mond. Ezt leszámítva is volt miből dolgozni, hiszen hősnőnk háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincnégyszeres Európa-bajnok magyar úszónő, az első versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban, és ezen eredmények törtrészének bemutatása is jókora játékidőt visz el, és akkor még meg kell szólaltatni a volt edzőket, családtagokat, sporttársakat. Itt nyilván gazdálkodni kell az idővel, ki kellett hagyni dolgokat, és ilyen szempontból nem is volt hiányérzetem. És értettem azt is, hogy Katinka el akarja nekünk mondani, milyen iszonyú mennyiségű munkája van mindebben, mennyi mindent áldozott fel ezért, ki ne akarná ezt elmondani.

És ilyen szempontból Hosszú Katinka, akit manapság már nem annyira szoktunk szeretni – a lejárt szavatosságú bajnokok sajnos így járnak nálunk -, messze nem ellenszenves. Igaz, az egész film arról szól, hogy milyen szeretnivaló ő, de eltart egy darabig, mire megszokjuk a hangfekvését, ami nagyon „civil”, és néha azért kilóg a lóláb. Katinkának nincsenek elkapott rossz pillanatai, legfeljebb fáradt momentumai, és bár többször elhangzik, hogy ő és Shane elviselhetetlen páros voltak, tudjuk, erről ki tehet, ha nem tudjuk, hát megmondják. Két rész azért mégis akad, ami nagyon falsnak hat. Az egyikben Katinka kisgyerekeket tanít úszni, vagy legalábbis foglalkozik velük, ám egy kissrácnak nincs kedve a vízbe menni, de Katinka kedvet csinál neki, ami 190 százalékigig megrendezett jelenetnek hat, és van egy színtiszta stúdiófelvétel fekete háttérrel az erőgépekkel dolgozó Katinkával. Ami jól néz ki, olyan National Geographic stílusú, és a stáblistáról kiderül, milyen sokan dolgoztak rajta, csak tök felesleges.