MegMinden
2022-05-08

Madarak

(index.hu)

Június közepéig lehet varjútámadásra számítani.

Közparkokban, út menti városi zöldterületeken lehet számítani fiókáikat védelmező varjakkal való találkozásra. Nem a közvetlen sérüléstől kell tartani, hanem a balesetveszélyes helyzettől, amit az ember ijedségében elkövet – hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Orbán Zoltán ornitológus, az MME szóvivője az Indexnek elmondta, hogy mit tehetünk, ha ránk támad egy varjú.

Európában csak néhány nagyobb testű madár képes a támadásával sérülést okozni. A járulékos balesetveszély nagyobb gondot jelenthet, mikor a megijedt ember kifut az útra, elbotlik, leesik a fáról – hívta fel a figyelmet az MME.

Hol történhet madártámadás?

Lakott területen a dolmányos varjak fiókaröptetésének idején, nagyjából április végétől június közepéig lehet madártámadásra számítani. A szülők ilyenkor a még nem teljesen röpképes, a talajon ügyetlenkedő fiókákat védelmezik.

Orbán Zoltán az Indexnek elmondta: alapvetően városokban fordulhat elő, leginkább Budapesten vannak ilyen esetek. Az urbanizáció, a települési környezethez alkalmazkodás következtében több varjú költ lakott területeken, mint 30-50 éve vagy akár tíz éve.

Elsőként a parkok, panellakótelepek tágas zöldterületeire költöztek, de ezek beteltével a belvárosi fasorokba kényszerülnek. Utóbbi azért konfliktusosabb, mert a fészket elhagyó, még ügyetlen fiókák itt a járdára, a biciklisávba, a parkoló autókra és alájuk, a járókelők közé pottyannak.

Egy szuperérzékeny varjúpár pedig akár több tíz méter sugarú körben is fokozottan védelmezheti a kicsinyét, bármit megtámadva, ami egy egérnél nagyobb

– ismertette az MME szóvivője, Orbán Zoltán.

Bátrabbak az ember által nevelt varjak 

A szakember arra is kitért: a figyelmeztetések ellenére sajnos még mindig előfordul, hogy varjúfiókákat nevelnek fel emberek, amik később elszöknek, vagy elengedik őket.

Ezek az állatok úgy nőttek fel, hogy az ember biztosítja számukra az élelmet, amit a »kamaszodó« fióka végül már a gondozója vállán, fején károgva követel. A szabadba kikerülve ezek az állatok a járókelőkkel, minden emberrel ugyanígy viselkedve próbálják az ételt kikövetelni, amit az illető – jogosan – madártámadásnak vélhet

– fogalmazott Orbán Zoltán.

Hangsúlyozta: a varjú nem háziállatnak való, vadállat voltán a néhány hetes kézhez szoktatás nemhogy nem változtat, csak ront, mivel megszünteti az embertől való tartózkodást.

„A dolog ott kezdődik, hogy a röpképessé vált fióka megpróbál előrébb kerülni a családi rangsorban, ezért megtámadhatja a kisgyermeket vagy a kutyát. Ilyenkor a csőrével, karmával akaratlanul is vérző sebet okozhat, de a cél nem ez, elsősorban ijesztget. A felnőtté váló, agresszivitást mutató állatot a családok ezért egyszerűen elengedik, de a baj már megtörtént, a már emberhez szokott madarak ugyanis még kevésbé félnek tőlünk” – fejtette ki a szakember.

A tavaly Újlipótvárosban biciklisre támadó varjúnál is erről lehetett szó. A varjúfélék a legintelligensebb madarak közé tartoznak, nagyjából egy 4-6 éves gyermek szintjén vannak, könnyen megtanulják és felmérik az emberek reakcióit, ezért úgy próbálják megijeszteni az embert, hogy az ne lássa, ne tudjon védekezni, tehát hátulról a vállra, fejre szállva. Nem akarja megkockáztatni, hogy a nála erősebb, nagyobb ember sérülést okozzon neki.

Mivel gyorsak, és lesből támadnak, a semmiből lecsapó madártól még a meglett felnőttek is nagyon megrettenhetnek. Azt azért tudni kell, hogy a velünk élő varjak számához képest nagyon kevés ilyen ijesztgetéses esetről tudunk, ennek valószínűleg annál is kisebb az esélye, mint hogy télen egy jégcsap a fejünkre essen

– fogalmazott az MME szóvivője. Közleményüket éppen azért adják ki immáron harmadik éve, hogy felkészítsék az embereket az esetleges madártámadásokra. Hiszen egy ilyen eset félelmetes lehet bárki, de különösen a gyerekek számára, és esetleg egy életen át tartó fóbiát válthat ki belőlük.

Ezért az egyesület munkatársai azt tanácsolják, hogy varjút, varjúfészket látva beszélgessünk el a gyermekkel. Magyarázzuk el neki, hogy az természetes, hogy az állatok is védelmezik a kicsinyeiket, ezért nem árt tudni, hogyan cselekedjünk ilyen esetben.

Az eredeti írást itt találja.

Kötetlen beszélgetés Dr. Duffek Mihállyal

Mezőlátta szomjoltó

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek