MegMinden
2022-04-20

Holoportálás

(player.hu)

Az emberi kommunikáció egy teljesen új módját mutatta be a NASA.

A NASA nemrég számolt be arról, hogy megvillantotta az emberi kommunikáció egy teljesen új módját, amikor tavaly októberben holoportálta a Földről egyik orvosát, név szerint Dr. Josef Schmid repülési sebészt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy valós időben lépjen interakcióba a fedélzeten tartózkodó Thomas Pesquet francia asztronautával.

Pesquet-nek egy kiterjesztett valóságon alapuló headsetet, egészen pontosan a Microsoft által fejlesztett HoloLens eszközét kellett viselnie, hogy a valódi világban, azaz jelen esetben az ISS fedélzetén 3D-ben lássa, hallja és kommunikálni tudjon az orvossal.

A holoportálás jelenleg csak egyirányú (vagyis csak az egyik oldalon jelenik meg a 3D-s kép), a terv pedig az lenne, hogy kétirányúvá váljon, vagyis egy időben tudják holoportálni a Földön tartózkodó embereket az űrbe, az asztronautákat pedig a Földre.

Igazából ez a holoportálás nem új dolog, a Microsoft már 2016 óta használja, de ez az első, hogy ennyire extrém és távoli környezetben sikerült kipróbálni.

 

Az eredeti írást itt találja.

Ben és Matt

A Llászló

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek