MegMinden
2022-03-22

Hertha

(m4sport.hu)

A befektető nem kíván a jelenlegi elnökkel együtt dolgozni.

A Bundesligában szereplő Hertha a szezon eleje óta kiesési gondokkal küzd. Hiába menesztették novemberben Dárdai Pált, a helyére érkező Tayfun Korkut sem hozott stabilitást, így az idény hátralévő részében a márciusban kinevezett Felix Magath-tal próbálják elkerülni az osztályváltást. A klubba korábban 375 millió eurós összeget invesztáló Larst Windhorstnak mostanra elege lett, nem nyújt több támogatást, ha a jelenlegi elnök, Werner Gegenbauer marad a helyén.

„Gegenbauer elnöksége alatt nagyon nehéz csapatként működni. Nem a klub sportsikereiért, hanem a hatalom megtartásáért dolgozik. Egyértelműen ellenzem őt és a csatlósait is. Amíg ez a vezetőség marad, nem fektetek több pénzt az egyesületbe. Megfelelő emberek érkezése esetén azonban akár az első, akár a másodosztályban szerepeljen a Hertha, támogatnám” – jelentette ki a német üzletember.

Windhorst hozzátette, azért most szólalt meg az ügyben, mert néhány hét múlva lesz a Hertha BSC közgyűlése, annak nem lett volna értelme, ha közvetlenül előtte nyilvánít véleményt, így viszont van még idő dönteni. Kijelentette ugyanakkor, hogy ő maga nem kíván klubelnök lenni, de ha Gegenbauer marad, lemond a tanácsadó testületben betöltött pozíciójáról is, mert nem kíván a jelenlegi elnökkel együtt dolgozni.

Az elnök a Sport Bild megkeresésére reagált Windhorst kijelentéseire.

„Ebben a nehéz helyzetben mind az edzőnek, mind a játékosoknak megígértük, hogy a következő, sorsdöntő hetekben ezekről a dolgokról a nyilvánosság előtt nem beszélünk. Amint biztosítottuk a bennmaradásunkat, egyértelműen kifejtem az álláspontunkat, és nyilatkozunk a Herthánál történt beruházások menetéről és körülményeiről.”

A berlini csapat 27 foruduló után, hét mérkőzéssel az idény vége előtt az osztályozót érő, 16. helyen áll, ugyanúgy 26 szerzett ponttal, mint az előtte álló két együttes, a Stuttgart és az Augsburg.

Az eredeti írást itt találja.

Támogatás a gyakorlatban

Interjú Jánosi Annamáriával

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek