Ellentmondásos világot élünk. Egyrészt kapkodjuk a levegőt a túlpörgő ingerek nyomása alatt, és alig bírjuk tartani a tempót, minden annyira felgyorsult.

Amikor a felületes kapcsolatok mellett hiányzik valaki az életünkből, aki mély figyelemmel és szeretettel viszonyul hozzánk. Akit ugyanúgy érdekelnek a komolyabb lelki problémáink, mint az apró-cseprő gondjaink. Az elmagányosodás korában idős emberek élnek hosszú évekig törődő beszélgetések nélkül, a szeretet megnyilvánulásainak kínzó hiányával, mert a hozzátartozóik fizikailag távol vannak tőlük. (Vagy épp közel, lelkileg mégis képtelenek közeledni…) Számtalan egyedülálló férfi és nő csukja be maga mögött esténként úgy az ajtaját, hogy a külvilág felé mutatott álarcot ledobva csak az érzelmek után sóvárgó lélek tükröződik a vonásain. És egyre több párkapcsolati magányban gyötrődő ember nyomkodja kiégetten és fásultan nap végén a telefonját, miközben emberi szóra, érintésre, törődésre vágyik. A szeretet olyan hiánycikk lett az életünkben, amit nem tudunk megvásárolni pénzen, nem jutunk hozzá szakmai sikerekkel, önmegvalósítással, hobbikereséssel.

Még a jól ismert „szeresd magad” szlogen is csak a félkiegyensúlyozottság állapotába repít, hiszen társas lényként hosszú távon mástól is vágyunk szeretetre. És milyen a világ? Ha valamiben nagy a kereslet, arra azonnal iparágat épít. Van jobb üzlet annál, mint megadni, amire mindenki vágyik? Így alakultak ki a szeretetbűncselekmények. A lelkiismeretlen csalók módszerei változatosak, és briliáns módon képesek visszaélni a hiányunkból adódó sebezhetőséggel.