(rockstation.blog.hu)
Újabb legendás zenekar tért vissza a körforgásba, 23 év után új dalokkal jelentkezett a Jethro Tull. Martin Barre gitáros nélkül, de elvileg teljes értékű zenekarként működnek ismét. Tavaly ősszel már jártak nálunk egy elhalasztott koncertet pótolni, most pedig itt a The Zealot Gene, rajta tucatnyi új dallal.
Ha az inaktív éveket nem számoljuk, úgy is fél évszázados pályafutás áll a Jethro Tull mögött, ami tiszteletet parancsoló. Ebbe már belefér, hogy különféle korszakok tagolják a hosszú karriert, és az is, hogy mostanra több mint kéttucatnyi zenész fordult meg a csapatban – hívják bárhogy is. Többen úgy gondolják, kár is bajlódni a megnevezésekkel, hiszen régóta Ian Anderson a csapat arca, főnöke és dalszerzője. Valamiért most mégis úgy gondolta, hogy a legfrissebb anyag ismét a zenekar nevét viselje, amit azzal indokolt, hogy a dalok nagy részét közösen, élőben vették fel a stúdióban. Így, még ha a kreatív folyamatokat egymaga tartja is kézben, a lemezfelvétel csapatmunka volt. A zenészeket részben már ismerhetjük a közelmúlt koncertjeiről, valamint az Anderson szólólemezekről is.
Új a kiadó is, a jellemzően progresszív zenékben utazó Inside Out Music szavazott bizalmat a briteknek – bár nem hinném, hogy túl nagy kockázatot vállaltak velük. És hadd lőjem le előre: a hallgató sem vállal túl nagy kockázatot a The Zealot Gene-nel. Azonnal beazonosítható, klasszikus ’Tull, aki kedveli a zenekart, örülni fog ennek.
- Van új Jethro Tull lemez!
- Az a furulyás cucc?
- Nos, valójában fuvolás.
A fenti beszélgetés egy haverom és köztem hangzott el; bizony, vannak, akik csak ilyen mélységig ismerkedtek meg a zenekarral. Vajon mit mondhat nekik Ian Anderson és csapata 2022-ben? De volt egy másik csevegésem is a múlt héten:
- Van új Jethro Tull lemez!
- Ó, valóban? Óriási tullhead vagyok, és azt hittem, már csak nosztalgia-bandaként működnek.
- Nem, ezek új dalok, most jelent meg az album.
Ezt egy 65 éves amerikai hölggyel folytattam le, aki valaha hippi volt, mármint igazi hippi. Még aznap meghallgatta a lemezt. Nem könnyű hát prekoncepciók nélkül közelíteni, azért próbáljuk meg!
Mindjárt a legerősebb tétellel kezdenek, zenei és szövegi értelemben egyaránt. A Mrs. Tibbets a leginkább rockosan hangszerelt dal. Bár a dobokat rendesen eldugták a keverésben, mégis gazdag a megszólalás, a közepén pedig parádés, ahogy a fuvola és a gitár válaszolgatnak egymásnak. Anderson meleg tónusú éneke viszi a prímet, de a fuvola is kiemelt szerepet kap. Nemcsak színez, szinte végig hallható. A szövege egy gondolatkísérlet arról, hogy az atombombát ledobó repülő pilótájának is volt anyja, ő is csak valakinek a kicsi fia volt. További példaként bibliai történeteket is megidéz, és felveti, hogy van-e értelme a „mi lett volna, ha…” kezdetű kérdéseknek. A szöveg 8 versszak, és nagyon nem a szokásos fire-desire-warrior. A dal csaknem 6 perc, rendesen el lehet mélyedni benne.
Az eredeti írást itt találja.