MegMinden
2022-01-20

Precedens

(mandiner.hu)

Emberi jogi sérelem, ha valaki a szomszéd WC-jétől nem tud aludni

Megmosolyogtató ítélet született Olaszországban egy közel két évtizede zajló perben.

Az olasz legfelsőbb bíróság az emberi jogok megsértésének meglepő módjáról hozott ítéletet egy 19 éve folyó per lezárásaként. Egy Liguria régióban élő házaspár beperelte a szomszédját, akinek új WC-je „elviselhetetlen zajokat” adott ki, így a felperes nem tudott nyugodtan aludni. 

Első fokon a házaspárral szemben döntöttek, azonban a fellebbezés után az ügy a genovai fellebbviteli bírósághoz került. Vizsgálatot rendeltek el, hogy kiderüljön, mi okozza az elviselhetetlen zajt. Ekkor jöttek rá, hogy a toalett víztartályát a szomszéd belesüllyesztette a falba, nem messze a házaspárt ágyának fejtámlájától. 

A bíróság nem mindennapinak nevezhető ítélet hozott. Kimondták, hogy a mosdó gyakori használata ellehetetlenítette a pihenést és rontotta a házaspárt életminőségt, ezzel pedig az alperes a hangos WC-jével megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében meghatározott magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot.

A bíróság kötelezte a szomszédot a víztartály áthelyezésére, valamint jelentős bírságot is kiszabatott a felperesnek okozott kellemetlenségek megtérítésre. 

A házaspár szomszédja ezt követően egészen az olasz legfelesőbb bíróságig vitte az ügyet, de végül helyben hagyták a fellebbviteli bíróság döntését. Kimondták, hogy a szóban forgó eset nemcsak az Emberi Jogok Európai Egyezményét sérti, hanem az olasz alkotmánnyal is szembe megy, ami rögzíti az egészséges élethez való jogot. 

A közel két évtizede folyó ügy viszont nemcsak az emberi jogi sérelmek új értelmezésé miatt érdekes. Rávilág arra is, hogy Olaszországban komoly problémát okoz, hogy az igazságszolgáltatás nem működik elég hatékonyan.

Polgári jogi kérdésekben átlagosan több mint 500 napig tart az elsőfokú ítélet meghozatala, másodfokon ez már 800 napra emelkedik, mag a legfelsőbb bíróságra kerülő ügyeknél 1300 nap az átlag. Ezekkel az adatokkal Olaszország az Európai Bizottság jelentése alapján is sereghajtó Európában, így nem meglepő, hogy a szomszédok között zajló perben 19 évet vártak az ítéletre. 

Az olasz kormányfő ígéretet tett az átfogó igazságügyi reform végrehajtására. Mario Draghi szerint az európai helyreállítási források igénybevételével megfordítható a negatív tendencia, és a reformok hatására Olaszországban felgyorsulhat az ítélkezés.

Az eredeti írást itt találja.

Partnerségben fejlődik tovább a Debreceni Nemzetközi Repülőtér

Újabb nehéznek ígérkező nyugati túra előtt a DEAC

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek