Lenner Ádám természetvédelmi mérnökként végzett a Debreceni Egyetemen. Sokszálú életútjának egyik fontos tevékenysége az, hogy természetpedagógusként tanyáján gyerekközpontú környezeti nevelést is folytat bivalyaival, akik közül az egyik szelíd, hiszen ő maga nevelte. – Mirtse Zsuzsa interjúja.

Mirtse Zsuzsa: A bivalyt vad, veszedelmes állatnak gondoljuk – hogyan fogant meg mégis az az elhatározás benned, hogy egy bivalyborjút felnevelj cumisüveggel?

Lenner Ádám: A bivaly jogilag veszélyes állat. A gyakorlati szempontból azonban nem ennyire egyszerű a válasz. Hogyan lehet veszélyes egy bivaly, ha régen szántottak, hatalmas súlyokat vontattak vele? Sok ezer éve domesztikálta és szelektálta ki az ember a számára hasznos egyedeket. A szelekció egyik követelménye a kezelhetőség volt. Társas lény, elfogadja az embert vezérnek, így könnyű vele bánni.

Miért gondoljuk mégis veszélyesnek? Mert agresszív? Mert egy tonna körüli? Lehet, ezen okok miatt. Az tény, hogy úgy bánik velünk a bivaly, ahogy mi bánunk vele. Ha kedvesek vagyunk, akkor ő is kedves. Ha agresszívak, akkor ő is az. Sosem támad a bivaly véletlen, hirtelen és jelzés nélkül. Mindig jelez. Ha ezeket a jelzéseket nem veszi komolyan az ember, vagy észre sem veszi, akkor ráfázhat. Védi a területét idegenektől, védi a borját bárkitől. Sosem gondoltam volna, hogy házi kedvencként bivalyaim lesznek. Véletlen hozta, amit végül örömmel fogadtam.

2015-ben bálázásból jöttem be a tanyára, mikor egy árva, aznap született bivalyt találtam a legelőn. Bevittem a delelőbe a többi tehénhez, hátha szoptatják, de nem így történt. Reggel már dehidratált volt, így magamhoz vettem, felneveltem. Szerencsére az öröklött magatartásformák jól egyeztek a tanult dolgokkal, így Kobold igazi kedvencé vált.