MegMinden
2022-01-04

Elizabeth Holmes

(forbes.hu)

Bűnösnek találták, a Szilícium-völgy legnagyobb kóklerét

Tizenegyből négy vádpontban találták bűnösnek Elizabeth Holmes-t a Theranos-csalás miatt. Akár húsz év börtönt is kaphat.

A Theranos és Holmes története 2003-ban kezdődött, amikor az akkor 19 éves vállalkozó azzal az ígérettel szállt be a tech-piacra, hogy forradalmasítja az orvosdiagnosztikai eszközöket. A startup azt ígérte, hogy az általa fejlesztett Edison nevű gép akár egyetlen csepp vérből, néhány óra alatt képes lesz több mint 200 féle betegséget diagnosztizálni.

Holmes-t 32 évesen, 2015-ben az amerikai Forbes kiáltotta ki a legfiatalabb self-made milliárdosnővé és a következő Steve Jobs-szá.

A vállalkozás értékét több mint 9 milliárd dollárra tornászták, majd 2015 körül elkezdett kipukkadni a lufi. Egyre több újságíró és kutató mutatott rá, hogy a technológia aligha működőképes. 2018-ra a teljes céget felszámolták.

A perben a Theranos egy volt laboratóriumi dolgozója azt állította, hogy Elizabeth Holmes startupjának vérvizsgálatairól már kezdetben egyértelmű volt, hogy használhatatlanok.

15 hetes tárgyalássorozatot követően Elizabeth Holmes most akár 20 éves börtönre is számíthat. Emellett 250 ezer dollár pénzbüntetésre kötelezték minden vádpontért egyesével, azaz összesen egymillió dollárt kell befizetnie – írja az amerikai Forbes. A felmentését egyébként metoo-védekezéssel akarta elérni. A védelem azzal érvelt, hogy bár a projekt valóban elbukott, az nem csalás volt, egyszerűen nem jött be. Holmes pedig ez idő alatt folyamatosan szenvedett korábbi párja, Ramesh Balwani abúzusától.

Elizabeth Holmesról az ügyet leleplező Wall Street Journal-es újságíró könyvet is írt, ami a Forbes ajánlásával magyarul is megjelent.

Az eredeti írást itt találja.

Tovább élénkülhet a béremelkedés

Kapitány-Diószegi Judit

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek