Sportszerűtlen kritikát írni egy meg sem jelent könyvről, én most mégis ezt teszem, mert a rocktörténeti kötetek szerelmeseként úgy érzem, érdemes emléket állítanunk annak is, ami csak lehetett volna, csak éppen nem teljesedett ki.

Bakos István a Gitárhősök – nimbusz nélkül című könyvének készítése közben ismerkedett össze Menyhárt Jánossal. Ő kereste meg, hogy megírhatná a Menyhárt‒Homonyik‒Vikidál project (MHV) történetét feldolgozó kötetet is.

A szinte nyomdakész kéziratból mindössze egyetlen példány maradt fenn, a szerző birtokában van, aki – miután dedikáltattam vele az 1990-ben megjelent munkáját – felajánlotta, hogy kölcsönadja nekem ezt a korrektori munkafázisban megrekedt szöveget.

Alapvetően a három taggal készült interjúkra épült volna a mű, de tekintettel arra, hogy ezek a beszélgetések, valamint az MHV ekkor még roppant rövid története egyszerűen nem adta ki az elfogadható terjedelmet, Bakos mindenkit megszólaltatott, akinek akár csak egy kis kis köze lehetett a zenekarhoz. Így mikrofonvégre kapta a formáció szövegíróját, Miklós Tibort, valamint a két kanadai-magyar menedzsert Louis Konczot és Steve Mészárost. Sőt. Az elégséges karakterszám iránti hősies küzdelem jegyében Bakos István még a zenekar természetgyógyászával is beszélgetett ‒ ebből is felsejlik valami fontos, ami a korszakkal kapcsolatos. Posztszovjet csodadoktorok, Nulladik típusú találkozások, Erich von Däniken és a kinyílt világ egyéb hordalékai. Kemény, eközben mégis naiv időszak volt ez, el akartuk hinni, hogy majd jobb lesz, jobb lehet.

A korszak hangulata kiválóan tetten érhető az interjúkból, de szerintem fontosabb a száraz történelem, és ebben is jól teljesít a kötet. Igaz, egy nagyon rövid, két-hároméves időintervallumot mutat be, de azt aztán minden oldalról. Talán túlzás is volt ennek a felállásnak egy teljes könyvet szentelni.

Megvallom, én nem csíptem az MHV-t. Nézegettem annak idején a lemezboltban a megjelent első lemez borítóját, és nem bírtam rávenni magam, hogy megvegyem. Pedig Vikidál hangját imádtam. De ott feszítettek hárman katonai ruházatban, az Álmodj királylánytól meg már gyerekként nagyon elegem lett, hisz akkoriban az folyt a csapból is. Homonyikot nem éreztem igazi rockernek, inkább musicalhang volt és bár Menyhárt nagyon jó dalokat írt Demjénnek és a V’Moto-Rocknak, itt valahogy egyik sem kapott el annyira, hogy lelkesedni tudjak. De hát, az MHV is része a magyar rocktörténelemnek.