MegMinden
2021-10-28

Podcast

(media1.hu)

Palik László is podcasternek áll

Lemondta a Manna FM a minapi sajtótájékoztatóját, amire lapunk is hivatalos lett volna, és ehelyett az Indexnek adott interjújában árulta el a TV2-től pár napja távozó Palik László, hol folytatja ezután pályafutását.

„Palikék Világa by Manna”

– ez lesz új, YouTube-on elérhető podcast sorozatának címe, melyet a Budapest és környékén fogható Manna FM-et is üzemeltető Manna Vision Médiával közösen készít. Az online médiára „költözéséről” Palik László a következőt mondta:

„Azt gondolom, amibe most kezdek, hatalmas kihívás számomra, talán az utolsó nagy kihívásom, ugyanis a verseny itt korlátlan. A YouTube-ra percenként a világon ötszáz óra anyagot töltenek fel, egy adott percben tehát ezzel az ötszáz órával kell versenyeznie annak, aki úgy gondolja, hogy az online téren keresztül megy. Ez a dolog mindig is halálosan izgatott, és még ennyi idősen is nagyon foglalkoztat. Engem ugyanis egyetlen egy dolog érdekel, így vagyok bekötve: a verseny”.

A közös munkáról Enyedi András, a Manna Vision Media ügyvezető igazgatója is bizakodóan beszélt – ő több évtizedes televíziózás után azért vállalta el májusban ezt a pozíciót, hogy létrehozzon egy olyan médiaportfóliót, amely kellőképp korszerű és dinamikus, a jelenleg rendelkezésre álló technikákat a legmesszemenőbben kihasználja, és képes eljutni a potenciális fogyasztókhoz. Úgy gondolja, nincs már tipikus televíziónéző vagy rádióhallgató, ehelyett egy olyan közönségnek kell tartalmat gyártani, ami több felületen, több formátumban szeretne tartalmat fogyasztani, akkor és ott, amikor és ahol ő akar.

Az eredeti írást itt találja.

Five Finger Deat Punch

Kötelező a maszk a DKV járatain

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek