MegMinden
2021-10-17

Csodagyerek

(origo.hu)

Úgy focizik, mintha a saját kertjében játszana.

 

Gavi szinte még be sem mutatkozott a Barcelonában, de a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Luis Enrique máris behívta a keretbe, és be is mutatkozott a válogatottban a Nemzetek Ligája négyes döntőjében. Gavi az aktuális Európa-bajnok elleni győztes meccsen debütált, és ő lett minden idők legfiatalabb spanyol válogatott focistája. Lássuk, ki is ez a spanyol fiatalember.

Pablo Martín Páez Gavira, vagy ahogy egyre többen ismerik, Gavi, 2004. augusztus 5-én született a spanyolországi Los Palacios y Villafrancában. Gavi Andalúziában, a Liara Balompié csapatában kezdett focizni, majd a Real Betis akadémiájára került.Itt figyeltek fel a tehetségére a komoly spanyol csapatok, 11 éves korában pedig lecsapott rá a Barcelona.

Már 2020-ban profi szerződést kapott a katalánoknál, és az U16-os csapattól az U19-esek közé vezényelték a középpályást. Hamarosan a felnőtteknél is híre kelt a játékosnak, akit Ronald Koeman a felkészülés során a felnőttek közé hívott, ahol meggyőzte a szakmai stábot azzal, hogy jól játszott a nyári felkészülési meccseken.

Nyár óta alig 400 percet játszott a felnőttek között, volt egy meccse a Barcelona B-ben, majd Koeman kétszer becserélte, háromszor pedig a kezdőbe nevezte a bajnokságban. A Bajnokok Ligájában kétszer csereként állt be – mondjuk a Bayern és a Benfica elleni 3-0-s vereségek során nem lehetett sok sikerélménye.

Így jutottunk el a válogatott szünetig, Luis Enrique – a katalán csapat nagy ismerője – pedig nem volt rest behívni a zöldfülű játékost.

Az eredeti írást itt találja.

Zebracsikó született a budapesti állatkertben

Laura Amherst 

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek