Színházat csak megszállottan érdemes csinálni, és bár a színház csodája az együttlét, a közösségi élmény, de igazgatóként Rudolf Péter azzal is tisztában volt, hogy járványhelyzetben nincs más hátra: el kell kezdeni streamelni. Ez viszont nemcsak arról szól, hogy beállít az ember 5-6 kamerát, nagyon komoly technikai, jogi és színészi kérdéseket is felvet ez a műfaj. A Vígszínház igazgatójával Topolay Gábor, a Forbes újságírója beszélgetett pénteken a Forbes Flow-n. 

Az ország éppen akkor zárt be 2020 márciusában, amikor Rudolf Péter megtudta, hogy július 1-től ő vezeti a Vígszínházat. „Akkor reggel 8-tól este 10-ig telefonáltam, a feleségem hívta fel rá a figyelmemet, hogy lassan abba kéne hagyni”. A járványügyi szakemberek, tudósok akkori prognózisait elfogadva Rudolf felkészült arra, hogy egy 1,5-2 éves, járványos időszak következik. 

Bár a színház csodája az együttlét, a közösségi élmény, de azzal is tisztában volt, hogy a helyzet miatt nincs más hátra, el kell kezdeni streamelni. 

A fotópróbán látta először maszk nélkül a színészeket

Rudolf szerint színházat csak megszállottan érdemes csinálni, és ez nemcsak a színészekre, hanem az egész társulatra, minden, színházban dolgozóra vonatkozik a portástól az öltöztetőig, a műszakisokig, akik közül sokan reggeltől késő estig ott vannak a színházban. „Ezt csak úgy lehet csinálni, ha közöd van hozzá. Ha elveszik tőled, akkor az egyrészt gazdasági kérdés” (a nem túl magas alapfizetésből és a forgalomtól függő pluszból állnak össze a színházi fizetések), másrészt pedig pszichés probléma,

„ha az emberek egyszer csak nem tehetik a dolgukat, elvonási tüneteik lesznek.”

Nehéz kérdés, hogy kongóan üres, egyébként bő ezerfős nézőtér előtt rosszabb lesz-e az előadás, mondta Rudolf, és kitért arra is, hogy a járványhelyzet milyen egyéb kihívások elé állította őket. Jogi kérdés volt például, hogy hozzanak-e maszkot a nézők (ekkor még ilyen állami intézkedés nem volt, csak ajánlott volt a maszkhasználat), de aztán ő úgy döntött, kötelező maszkhasználat és lázmérés lesz.