MegMinden
2021-10-09

Könyv

(pszichoforyou.hu)

„Olyan, mint egy hosszú, mélyről felszakadó sóhaj”

Sally Rooney Normális emberek című könyve még 2018-ban jelent meg, majd nem sokkal később a kötetből egy 12 részes minisorozat is készült. Mind a regényt, mind pedig a sorozatot hatalmas lelkesedéssel fogadta a kritika és a közönség – nem érdemtelenül: Marianne és Connell írásban, majd mozgóképen is megelevenedő történetét rendkívüli érzékenységgel ábrázolták az alkotók.  Nem csoda, hogy ez a „bámulatos és bölcs” fejlődéstörténet mára több millió olvasó és néző szívét hódította meg. Mi most arra teszünk kísérletet, hogy rávilágítsunk ennek a történetnek az emberi kapcsolatok megértése és értelmezése szempontjából is hasznos tanulságaira.

De kezdjük az elején! 

A történet egy írországi kisvárosban kezdődik, ahol Marianne és Connell középiskolai osztálytársak. Marianne tehetős, ám szeretetet nyomokban sem tartalmazó családból származik. A viselkedése alapján a legtöbben különcnek, furcsának és nagyképűnek tartják – nem igazán népszerű az iskolában. Connell ezzel szemben átlagos, vagy inkább nehéz anyagi körülmények között él édesanyjával, akivel jó a kapcsolata. A nem túl bőbeszédű fiút a legtöbben kedvelik, ő az iskolai focicsapat sztárja és – akárcsak Marianne – jól tanul és sokat olvas.

Connell édesanyja takarítónő, aki Marianne családjánál is dolgozik, ám erről Connell és Marienne osztály- és iskolatársai nem tudnak. Ahogy arról sem, hogy Connell édesanyja révén a két fiatal rendszeresen találkozik, és egy idő után barátság, majd szerelem szövődik köztük.

Ők ketten, nemcsak az első szerelem örömeit és viszontagságait fedezik fel, hanem azt is, hogy mennyi közös van bennük: a maguk módján mindketten magányos, inkább maguknak való, befelé figyelő emberek – és ebben az elszigeteltségben tökéletesen tudnak összekapcsolódni.

Az eredeti írást itt találja.

Oktatás

Támogatást igényelhetnek a dolgozni visszatérő kisgyerekes szülők

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek