Az élvonalbeli bajnokságokban nagyon ritka az a gólátlag, amely a Paksi FC meccseit immár második éve jellemzi. A Ferencváros ellen készülő csapat vezetőedzője, Bognár György szerint egyszerű a magyarázat: az alibi helyett a lehető legtöbb kockázatot kell vállalni.

– Gólokban gazdag meccsek – a Paks mérkőzésein garantált a szórakozás a statisztika szerint. Ugyanakkor az első felvetés hadd legyen kritikus: ugyan sok gólt szereznek, de sokat is kapnak.
– Szerintem unalmas lenne a futball, ha csak mi rúgnánk a gólokat – mondta Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője. – Hülyén hangzik? Lehet, mégis igaz, mert a mi futballfelfogásunkba egyszerűen bele kell kalkulálnunk, hogy félidőnként két-három kontrája lesz az ellenfélnek, amelyeket persze igyekezzük kivédekezni. És nem árt egy jó kapus is. Tudom, hogy sok gólt kapunk, számolunk ezzel, de amíg többet rúgunk, addig ez kit érdekel?

kapunk, számolunk ezzel, de amíg többet rúgunk, addig ez kit érdekel?

– Logikus az érvelés, mégis különlegesnek számít ez a felfogás. Mi az alapja?
– Az utóbbi években, évtizedekben számomra egyre unalmasabb volt a játék. Csak az eredmény számít, és e mögé bújva sokan nem csináltak semmit. Az én felfogásom: történjen valami! Nyomásgyakorlás, kezdeményezés, ez a két kulcsszó. Ebben benne lehetett a saját tapasztalatom: amikor a nyolcvanas években kikerültem Franciaországba, sokat változott a futballról alkotott felfogásom. Persze itthon is rengeteg hasznos dolgot elleshettem. Amit a szakmáról, a csapatjáték felépítéséről, a szervezésről, az öltöző kézben tartásáról tudok, Mezey Györgytől tanultam. A másik meghatározó edzőm Verebes József volt, tőle azt tanultam, hogy nem kell félni senkitől, bátran, előre! Nála lehettem a pályán önmagam, hagyott játszani. Ha példával illusztrálhatom: az első félidőben átestem a labdán, csak az ellenfélnek passzoltam. A szünetben odajött: Gyurikám, tudod, hogy fantasztikusan játszol? Mit nézett, Józsi bácsi? – kérdeztem, de ő nem hagyta magát: te zseni vagy, imádom nézni, amit kitalálsz. A második félidőben rúgtam gólt, gólpasszt adtam… Igaz, nem mindig működött, de ez volt a felfogása. Akarjunk nyerni, és ha kikaptunk, mert ez a labdarúgás része, mindenki hibás volt, a pálya, a rossz irányból fújó szél, a tűző nap és persze a játékvezető – de a játékos sohasem. Ebből jött, hogy nyugodtan játszhattunk, bátran kapura rúgok, cselezek, gólpasszt akarok adni, hiszen nem leszek hibás, ha nem sikerül.