MegMinden
2021-09-12

Robert Plant

(hardrock.hu)

„A régi bandák évtizedek múltán elaggottá válnak”

Robert Plant ismét közös albumot ad ki Alison Krauss countryénekesnővel, ennek kapcsán egy interjúban nem rejtette véka alá a véleményét a rockzene dinoszauruszairól.

Robert Plant és Alison Krauss a 2007-ben megjelent ’Raising Sand’ album után elkészítették második közös lemezüket, amely Raise The Roof címmel november 19-én jelenik meg, az előzetes beharangozó szerint az új LP folytatása lesz a 14 évvel ezelőtti daloknak. Az újbóli együttműködésről ezeket a gondolatokat osztotta meg az egykori Led Zeppelin legendás frontembere:

„Alison és én rokonlelkek vagyunk és nagyon jól elvagyok ezzel a helyzettel. Sok egykori legendás banda jóval a fénykora után is aktív marad, a húsz, harminc vagy ötven évvel ezelőtti indulás után a feloszlásig benne maradnak egyes alapítótagok, szomorúan lepusztult képet mutatva a végére, úgy kapaszkodnak az egészbe, mint egy mentőcsónakba. Két választás van: vagy felszállnak az élet hullámaira, vagy biztonsági játékot játszanak.”

Plant ezzel a nyilatkozatával arra is utalt, hogy négy évtizede ellenáll a Led Zeppelin reaktiválásának, egyetlen egész estés koncert erejéig állt össze 2007-ben Jimmy Page-dzsel és John Paul Jonesszal.


Mindezek ellenére koncertjein rendszeresen nyomja a Zep-dalokat. Ezt így magyarázta egy korábbi interjúban:

„Fontos, hogy rugalmasan közelítsünk a tevékenységünkhöz, mindent tudjunk újraformálni, és ez érvényes a Led Zeppelin dalaira is. Bárkikkel is adom elő ezeket, lényeges, hogy mind a közönség, mind az én számomra is érdekesek legyenek.”

Az eredeti írást itt találja.

Papp László

Egerszegi Krisztina

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek