(kortarsonline.hu)
Két fiatal zenész, akit még ezer kilométer sem választ el egymástól. A Paperdeer tagjai a múltból kalauzolnak el bennünket a – nem mindig olyan egyértelmű – jövőbe utópiákon, terveken, szerzeményeken át a nyáron megjelent, Pastel Days albumukon és az annak kapcsán készült interjún keresztül.
Már 2010 óta alakulnak közös projektjeitek: akkor még a TrashTunes nevű formációt alkottátok, amely műhelyből leginkább instrumentális zenék és bootlegek kerültek ki. Aztán 2012-ben csatlakozott hozzátok (most már ex)énekesetek, Stewart Emese. Hogyan találtátok meg az első vokalistátokkal a közös hangot?
BIRÓ NORBERT:
Csak a korai kísérletezgetéseinket töltögettük fel ezen a néven MySpace-re poénból, ez még egyáltalán nem számított egy igazi formációnak. Volt egy nyaram, amikor különböző sample packekből és szoftveres hangszer-presetekből valahogy összeraktam egy hétszámos ambient EP-t – ekkor foglalkoztam életemben először elektronikus zenével, nagyjából tizenhat évesen. Sajnos ezek azóta teljesen eltűntek az internetről. Benjivel általános iskola óta jóbarátok voltunk, egyedül neki mutattam meg a szerzeményeimet érdekességként, egy deszkázás után. Nagyon meglepett, hogy tetszettek neki, hiszen valamiért pont ellentétes reakciót vártam tőle – főleg, hogy ezután ő is kedvet kapott hozzájuk. Eleinte polifónikus csengőhangokra emlékeztető számokat mutatott az iskolapad alatt, illetve az én korábbi dalaimat alakítgatta át. Idővel elkezdtünk egymásnak saját MP3 fájlokat küldözgetni, majd később közösen írni: az első próbálkozásokat az anyukája szintijein szereztük, és azt hiszem, diktafonnal rögzítettük.
Az eredeti írást itt találja.