Döme Barbara új kötetében bámulatosan ötvözi a realista próza kellékeit az abszurddal és a mágikus realizmussal

A Döme Barbara Angyalt reggelire című kötetében szereplő rövid novellák hétköznapi hősei magukra maradt emberek. Van is kapcsolatuk a külvilággal meg nincs is. Akarnának is más emberekhez kapcsolódni, de inkább mégsem, vagy nem úgy, ahogy lehetne, vagy éppen mire megismerjük őket, már rég túl vannak azon, hogy dönthessenek erről.

Ha az emberi kapcsolatokkal és a sorsukkal nem is állnak jól, olyan dolgokkal foglalják el magukat, mint például a majdani koporsó kipróbálása, a pöttytolvaj kézre kerítése vagy az elveszett fél óra megtalálása.

Attól még egy igazi angyal vagy az elhunytak lelkei meglátogatják őket, akár akarják, akár nem. Időnként az derül ki, hogy nem mások lettek egyszerre olyan furcsák, hanem ők maguk halottak, csak éppen nem tudnak róla, mert nincsen igazi kapcsolatuk a saját lelkükkel és a testükkel, de főképpen a valósággal.

A szerző a realista próza kellékeit az abszurddal és a mágikus realizmussal ötvözi olyan bámulatosan, mulatságosan és sírnivalóan, illetve jó szándékú szigorral, hogy az olvasó bátran és gyanútlanul tart vele, hiszen nem kell a hitével elszámolnia, nem kell letennie a garast senki és semmi mellett, csak végignézni ezeket a dermesztő és kacagtató eseményeket, amelyek gyakran fantasztikumba torkollnak, mégis sokkal inkább hasonlítanak a velünk megesett történetekre, a mi lehetséges helyzetjelentéseinkre, mint amennyire elsőre gondolnánk, és főképp amennyire szeretnénk.

Döme Barbara visszatérő szimbolikus hőse a novellákban az angyal, aki lehet személyes őrangyal vagy egy olyan hozzátartozó túlvilági alakja, aki halála után valamiképp angyallá változott. A szerző több helyen nyilatkozta, hogy még gyerekkorában egy skizofrén hozzátartozója történeteiből ismerte meg a szárnyas segítő figurát, akit azután a novelláiban a kellemetlen igazságot is kimondó alakként szerepeltet. De ettől még olyan angyal is akad a kötetben, akiből pártfogoltja végül húslevest főz.