(origo.hu)
Százezer évvel ezelőtt már bölcs öregembernek számított az, aki megérte a harminc-negyven éves kort. A kutatók sokáig úgy gondolták, hogy a tapasztalatokat átadó, a gyermekek családját támogató nagyszülői szerep csak a modern embereknél alakult ki. Az újabb kutatásokból azonban kiderült, hogy már a neandervölgyieknél is fontosak lehettek a nagyszülők a csoportok életében.
Mikor váltak a nagyszülők a társadalom állandó részévé? Ennek kiderítéséért előbb meg kell határoznunk a letűnt populációk jellemző koreloszlását, azaz hány százalékuk volt gyerek, szaporodóképes korban lévő felnőtt és e fiatal felnőttek szülei - írta Rachel Caspari, a Central Michigan Egyetem antropológusa, a Scientific American tudományos folyóiratban.
AZ ŐSI POPULÁCIÓK DEMOGRÁFIÁJÁNAK REKONSTRUÁLÁSA AZONBAN NEM EGYSZERŰ FELADAT.
Egyrészt egész populációk sosem őrződtek meg a fosszilis leletanyagban, a paleontológusok leginkább csak egyedek töredékeire bukkannak rá. Másrészt a korai emberek egyáltalán nem szükségszerűen ugyanolyan ütemben öregedtek, ahogy a mai emberek, sőt az öregedési ütem még a jelenlegi emberi populációk között is eltérő. Néhány lelőhelyen azonban elegendő emberi ősmaradványra bukkantak a kutatók ahhoz, hogy megbízhatóan megbecsüljék, hány éves korukban haltak meg az egyének, akiknek a maradványait megtalálták. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy megértsük egy történelem előtti csoport felépítését.
Az eredeti írást itt találja.