MegMinden
2021-06-21

Huszti Szabolcs

(dvsc.hu)

Továbbra is az attraktív játékra fogunk törekedni

A hétvégi orvosi vizsgálatok és egyéb tesztek után hétfőn már a pályán, a pallagi edzőközpontban folytatta a felkészülést a Loki.

6 hetes felkészülési munkának vágott neki a DVSC, az első tréning előtt Huszti Szabolcs edző nyilatkozott a dvsc.hu-nak a következő időszakról.

– Kemény hetek várnak a játékosokra, nagyon fontos, hogy fizikálisan megalapozzuk a szezont. Az első szakasz értelemszerűen a sok melóról, a rengeteg futásról szól, de én szeretem belecsempészni a labdás gyakorlatokat is a kemény fizikai munkába. Én is labdarúgó voltam, tudom, hogy úgy kicsit könnyebben megy… – mondta Huszti Szabolcs, aki egy kissé előre is tekintett.

– Vannak és még lesznek is változások a csapatban, remélhetőleg minél hamarabb kialakul a végleges játékoskeret. Hasonlóan gólra törő felfogásban szeretnék játszani az NB I-ben is, mint ahogyan azt az NB II-ben tettük. Tudjuk, hogy sokkal jobb csapatok vannak az első osztályban, de hiszem, hogy ellenük is eredményesek tudunk lenni. Továbbra is az attraktív támadójátékra fogunk törekedni. A távozókat figyelembe véve a védelemben is szükségünk van még játékos(ok)ra, tavasszal túl sok gólt kaptunk, összességében az egész csapatnak jobban kell védekeznie. Azt a szokásunkat viszont, hogy sok találatot érünk el, az első osztályban is meg szeretnénk tartani. Ezért dolgozunk a következő hetekben – szögezte le a Loki edzője.

A DVSC július közepén Telkiben edzőtáborozik majd, ahol felkészülési mérkőzéseket is vív, mégpedig a tervek szerint a Budafok, a Soroksár és a Vasas ellen. A szezon július utolsó hétvégéjén kezdődik, Bódi Ádámék pedig a Budapest Honvéd ellen idegenben kezdik meg szereplésüket az idei kiírásban.

Az eredeti írást itt találja.

Megkezdődött a nyári szezon a Csokonai Színházban

Kraft Tamás

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek