MegMinden
2021-06-13

Aleksander Ceferin

(twitter)

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke pályán összeeső Christan Eriksen és családjának üzent.

A Dánia-Finnország Eb-csoportmeccsen az oldalvonaltól nem messze tartott a labda Christian Eriksen felé a 43. percben és nem volt ellenfél a közelében, amikor hirtelen összeesett arccal előre. Egy pillanatra az is látszott, hogy fennakadtak a szemei.

A dán orvosi stáb azonnal a pályára rohant és jól láthatóan megpróbálták újraéleszteni az Internazionale középpályását, előbb szívmasszázzsal, majd a defibrillátor is előkerült. Hosszú perceken át látták el a játékos, miközben csend honolt a Parken Stadionban, a társak és a nézők pedig együtt zokogtak. Eriksent és az orvosi stábot a dán futballisták állták körül, de egy paravánnal is körbevették a területet.

Végül hosszú percek után hordággyal vitték el a közben intubált futballistát, a hazai és a vendégszurkolók vastapsa mellett. Egyelőre nincs további információ az állapotáról és az sem derült még ki, hogy folytatják-e az egyelőre hivatalosan felfüggesztett találkozót.

A mérkőzést 20.30 tól folytatták, a futballvilág minden szereplője Eriksenért szorít, ahogy a magyar szövetség is. Alig pár perce Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke is üzenet a dán középpályásnak.

– Az ilyen pillanatoktól mindent átértékel az életében az ember. Christian Eriksennek teljes és gyors felépülést kívánok, imádkozom érte, és a családjáért. A labdarúgás egysége és a futballcsalád ereje is megmutatkozik ilyenkor. A sok jókívánság és ima segít neki és családjának átvészelni ezt az eseményt. Hallottam azt is, ahogyan mindkét csapat szurkolói a nevét skandálta – olvasható az UEFA Twitter-oldalán Aleksander Ceferin üzenete.

 

Az eredeti írást itt találja.

Több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

Június 14-től karbantartások kezdődnek a Debrecen–Mátészalka vonalon

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek