MegMinden
2021-06-01

Neonhal

(youtube)

Amikor ezt a dalt írtam, szerintem épp sok Courtney Barnett-et hallgattam, akit nagyon bírok

Neonhal – 999 lépés

 

A dal

 

A 999 lépés dal szövegét a velünk folyamatosan közösséget kereső Isten képe ihlette – meséli Nagy Tomi énekes, gitáros. – Egyre közelebb és közelebb ér hozzánk, de az utolsó, a döntő lépés Vele kapcsolatban rajtunk áll. Ennek a helyzetnek egyfajta parafrázisa a klipben végigfutó, erősen stilizált sztori szál. Jön a biciklis fazon, s a vele találkozó, addig álarcot viselő emberek felfedik arcukat. Így adod át addigi életed, vagy ha úgy tetszik bűneid Istennek.

 

Amikor ezt a dalt írtam, szerintem épp sok Courtney Barnett-et hallgattam, akit nagyon bírok- folytatja Tomi. – Nem hiszem, hogy a kész dal ismeretében egyértelműen kimutatható a hatás, ez egy jó értelemben retrós rock and roll lett, a többiek által felturbózva vokálokkal, szólókkal, tapssal a dobkiállásban.
A dal első demóját 2019. július 29-én vettük fel és bár sokat finomodott a végső állapotig, de sok lényeges elem ott volt már abban a változatban is, – szól Keve, a gitáros, vokalista – például egy jó kis dallamos, fél perces gitárdallam.

A dal dobsávjait Szilvi a debreceni MMP stúdióban ütötte fel Szilágyi Pisti vezetésével (többek között itt készülnek a Kowalsky meg a Vega lemezei is), a gitár-, ének- és vokálsávokat pedig a zenekar próbahelyén rögzítették, Csatlós Pál produceri irányításával.

A klip


A „zenekar játszik” részeket a Debreceni Egyetemi Színház (Desz24) apró színpadán rögzítettük, ezúttal is állandó társunkkal, a Browhandfilm alapítójával, Varga Tamással - mondja Nagy Tomi - A forgatás alatti hangulat visszaköszön a kész klipben. Igaz, hogy előre rögzített zenére játszottunk, de sok-sok hónapos próbahelyi és stúdióbeli lét után volt némi koncerthangulata az egésznek. Teljesen bezsongtunk.

Az eredeti írást itt találja.

A vádlott tüzet kért a sértettől, majd megtaposta az arcát

Ruszin-Szendi Romulusz

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek