MegMinden
2021-05-29

Slow Living Hungary

(index)

Rákapcsol a piros csiga, mozgalom lett a lassú élet

A járványvédelmi korlátozások feloldásával új lendületet kap a hazai slow-mozgalom is: termelői piacokkal, közösségépítő és kulturális rendezvényekkel készül a nyitásra az ökotudatos gasztronómia és utazás kedvelői felé a Slow Living Hungary mozgalom.

Egy éve, a világméretű karantén alatt a fél glóbusz fogadkozott, hogy ezután gyökeresen megváltoztatja az életét. Sorra születtek az életmódcikkek mellett a komoly filozófiai értékezések is arról, hogyan, miféle fordulatokkal lehetne megmenteni a bolygót a klímaváltozást negatív spirálként erősítő túlfogyasztástól, túlhasználattól – amelynek végső soron a koronavírust is „köszönhettük”.

Nos, az azóta eltelt hónapok alatt kiderült, hogy ez egyáltalán nem lesz egyszerű, ahhoz túl kényelmes az emberiség fogyasztói társadalomba tagozódó része, a kapitalizmus rendszere pedig saját tehetetlenségi nyomatékától sújtva halad tovább, olykor kisebb, Ever Given-méretű döccenőkkel, mint a kínai–amerikai vámháború, vagy épp a világgazdaságba öntött válságkezelő pénz jelentette globális inflációs nyomás.

Az eredeti írást itt találja.

Az idén többet költenek játékra a magyar szülők gyereknapon

Soulwave Ádám és Inna Faith Tattoo Fanni

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek