Azok a kötetek, amelyekről alább szó lesz, nem kifejezetten rocktörténeti munkák. Viszont a disszidálás kérdése a rendszerváltás előtti könnyűzene történetének is visszatérő eleme, Ómolnár Miklós, valamint a Forró Tamás–Havas Henrik szerzőpáros művei ráadásul érdekes, a magyar rocktörténelemhez közvetlenül is kapcsolódó részleteket is tartalmaznak.

A társadalomkritika és a szociológia mélyfúrások már a hetvenes évek végén közkedvelt témáját jelentették a magyar könyvkiadásnak. Moldova György sorra írta tényfeltáró riportköteteit és Hankiss Elemér munkái is tízezres nagyságrendben jelentek meg, valamint az érthető módon kevesek által olvasott szamizdatirodalom is egyre meredekebb témákat feszegetett. Egyre kevésbé lehetett visszatömni a palackba a társadalmi elégedetlenség szellemét.

A nyolcvanas évek végén, a repedező kádárizmus utolsó éveiben egyre több könyv vizsgált olyan témákat, amelyekről előtte egyszerűen nem lehetett beszélni. Terítékre került a drog, a prostitúció, a szegénység és a disszidálás kérdése is. Az emberek éhezték, szomjazták az erről szóló írásokat.

Forró Tamás és Havas Henrik a nyolcvanas évek tényfeltáró riporter-fenegyerekeinek számítottak. 1987-ben az ausztriai Traiskirchen menekülttáborába indultak tájékozódni az ott ezrével összegyűlő, hazájukat elhagyó magyarokról, mindezt egy hónappal az után, hogy Bencsik Sándor élete tragikusan ért itt véget.

Idéznék az egyik megkérdezettől: „Itt volt, ugye, B-nek az esete. Én ugyan nem vagyok nagy poprajongó, a zenekarokat sem ismerem, de a srácok szerint menő gitáros volt odahaza, egy élvonalbeli bandában. Hát, kérlekszépen, itt, a második emeleti vécében mosakszom, amikor a szőke gyerek bejön a mosdóba, kidobja a dzsekijét az ablakon, aztán utánavágja magát, és éppen a kisgyereke és az anyósa lábához zuhan. Állítólag begolyózott szegény. Sokáig egy panzióban volt, és azért jössz vissza a lágerbe, hogy valamit elintézzen. Az anyósával grimbusz volt, és elege volt mindenből. Vannak itt komoly ügyek, nemrég az albánok belevágták a kést egy ürgébe, és kidobták az ablakon.” (30)

Havas tudhatta, kiről van szó, és talán kegyeleti okokból nem írta ki Bencsik nevét. Az 1980-as Fekete Bárányok-koncertről egyébként éppen ő tudósított az Új Tükör 1980/51-es számában, tehát láthatta Samukát koncerten, még ha az említett írása jobbára a Beatricét járja is körül.