Bódi László, alias Cipő gyerekkorától foglalkozott zenével – Bródy Jánossal, Koncz Zsuzsával és Cseh Tamással is dolgozott együtt, és zenekarával, a Republickal országosan ismert, nagy népszerűségnek örvendő zenészek lettek. Tizenéves koromban találkoztam velük először, amikor apámtól egyik karácsonyra Republic-kazettát kaptam. Pontosan emlékszem a borítóra, a vörös örvény fölött összekapaszkodó, kék színű karokra: ez volt a Tüzet viszek albumuk. Cipő nyolc évvel ezelőtt, ezen a napon ment el. Ma rá emlékezünk. Szentesi Éva írása a wmn.hu oldalán.

„Varázsolj a szívemmel / Varázsolj innen el”

Cipőre mindig úgy gondoltam, mint arra az emberre, aki el is tudta mondani, amit érez és gondol. De nemcsak megközelítőleg, hanem pontosan. Úgy volt képes kifejezni az érzelmeket a zenéjén keresztül, ahogy kevesen. Csordultig voltak mondanivalóval a dalai, és a mai napig fontosak nekem.

A zenét, a zenei ízlésemet apámtól örököltem. Led Zeppelin, Deep Purple, Rolling Stones, és az itthoniak közül a Republic. Apa hozta haza a legelső Republic-kazettámat is. Akkor még magnó volt, és megtanultam a számaikat, amik elvarázsolták a szívemet. Nem az volt az utolsó kazetta tőlük a házban – valahol még megvannak otthon, apám nem dob ki semmit. Van, amit kidobni se lehet.

Az volt a mániám, hogy meg kell tanulni azokat a szövegeket, amiket szeretek. Addig hallgattam, míg nem tudtam őket kívülről. De a Republic dalait nem volt nehéz megtanulni. Ösztönből született, igazi zenék és szövegek, elértek a lélekig.

„Nagy esők jönnek és elindulok, elmegyek innen messze”

Cipőék soha nem „sztárkodtak”. Nem szerepelték túl magukat a bulvárban. A szívbetegségéről lehetett tudni: krónikus szívritmuszavarban szenvedett, meg is műtötték, a rajongók pedig szurkoltak, hogy legyen egészséges újra. Szurkoltam én is, csak úgy a távolból, amennyire a kedvenc zenészének szurkolhat az ember. 

A sztárokról egyébként is azt hisszük valamiért, hogy halhatatlanok. Hogy ővelük úgyse történhet semmi, mert túlélnek mindent, aki ilyen zenéket ír, az meg pláne. 

Cipő az én szememben az az ember volt, aki teszi a dolgát, tisztában van az értékeivel, és nem hajlandó arra, hogy eladja magát a népszerűségért, vagy oda nyaljon, ahova kell, hogy több díja és elismerése legyen.

 Szentesi Éva írása ITT folytatódik!