Médiapiac
2021-02-26

Ők az idei Highlights of Hungary győztesei

Idén az Országos Mentőszolgálat erőn felül teljesítő hősei inspirálták a legtöbb szavazót, így a Highlights of Hungary 2 millió forintos fődíját ők kapták.

A Kreatívnak eljuttatott közleményben azt írják, idén nem csak a közönségszavazatok értek díjat, hanem a nagykövetek is választhattak egy történetet, melyet közösen jutalmaztak, szintén 2 millió forinttal.  a választásuk az apró Baranya megyei zsákfalut, Szalatnakot felvirágoztató független polgármesterre, Gulácsi Erikára esett.

„A Baranya megyei zsákfalu Szalatnak polgármestere több mint 10 éve költözött a második kerületből Szalatnakra. 2019 őszétől a 300 lakosú falu polgármestere. Szeretett volna megélhetést adni a térségben elő szegény családoknak, ezért uborkatermesztésre bátorította őket,amihez a Hegyháti Gyerekesély program adta a kezdeti lehetőséget. Ezt a gyakorlatot vitte tovább kinevezése után Szalatnakra, először a közfoglalkoztatásba. Közben más területeken is fejlődik a falu. A legpozitívabb visszacsatolás pedig talán az, hogy idén négy család is otthonául választotta Szalatnakot." – méltatta Törőcsik Franciska, Bujtor István-díjas színművész Gulácsi Erika munkásságát.

Összesen tíz történet kapott elismerést a nagykövetek által összeállított 55-ös listáról:

1. Országos Mentőszolgálat

2. Nemakarokbeleszolni

3. Tanulom Magam

4. Örökbe Fogadok Egy Ovit! mozgalom

5. Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet 6. Segítség.ma

7. Pizza Manufaktura

8. VATES

9. Réel Chocolate

10. Vas Megyei Szakosított Otthon

Különdíjak:

A fődíjak mellett többen különdíjjal térhettek haza: A Forbes különdíját az Eperfa kapta, a KPMG Fenntarthatósági különdíját a Felelős Gasztrohős. A Glamour a Hosszúlépés- Wonder Woman Budapest projektet díjazta a Glamour&Good különdíjjal, míg a Munch.hu a Családokért felelős tárca nélküli miniszter helyettes államtitkárságától megkapta a Családbarát különdíjat.

Bővebben a díjról: ITT.

Forrás: kreativ.hu

2020-ban is építőipari cégek voltak a tévéműsorok legaktívabb szponzorai

„Minden-mentes” sütemények - Szeretjük őket. Vagy mégsem?

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek