Kultúra
2020-12-04

Online közvetítik a kultúrát Debrecenben

A koronavírus-járvány állította új kihívásokra válaszol a debreceni kulturális élet.

Ősz óta az Online térben kényszerül élni életét a kultúra Debrecenben – kezdte online sajtótájékoztatóját Puskás István alpolgármester, aki az erre adott új válaszról tartott tájékoztatót.

  • Legalább még 2 hónapig ugyanígy zárt terekben, illetve az online térben tud csak működni a kultúra. Ezt a helyzetet kezelendő, amellett, hogy számos intézményünk nagyon erős online aktivitással próbálja ezt az időszakot áthidalni, Debrecen város önkormányzata egy közös vállalkozásként december 9-től útnak indít a városi televízióban és az interneten egy hetente négyszer jelentkező kulturális műsorfolyamot. Ennek DekulT TV lesz a neve. Ez a műsorfolyam hétfőn, szerdán és pénteken este 20:30-tól, és vasárnap pedig 10 órától jelentkezik. – mondta Puskás István.
  • A vasárnap délelőtti műsor a gyerekeké lesz, kicsit nosztalgiázva visszahozzuk a régi szombati, vasárnapi matinék világát. Hétköznap esténként pedig egyrészt válogatásokat fogunk közölni a debreceni kultúra életéből rögzített különböző programokból. Könnyűzenei, komolyzenei koncertek, múzeumi látogatások, tárlatvezetések, beszélgetős műsorok jelentik ezt a kínálatot. – tette hozzá a kulturális alpolgármester.
  • Terveink szerint egy idő után már direkt ide készült programokat is közvetíteni fogunk, mivel a pandémia még legalább 2 hónapig, de inkább tovább része lesz az életünknek. Van egy olyan vágyunk, szándékunk is, hogy amennyiben a közönség megkedveli ezt a kezdeményezést, akkor a veszélyhelyzet elmúlása után is folytassuk.
  • A programokról a legfontosabb információkat, köztük a YouTube-linket mind az önkormányzat, mind az intézmények közösségi oldalán is közzé tesszük majd, és a YouTube-csatornának köszönhetően visszanézhető is lesz majd minden műsor.

Puskás István hozzátette:

  • Ezzel párhuzamosan nagyobb figyelmet fogunk szentelni ezentúl a Debrecenben zajló, élő, online kulturális eseményeknek is. Szép számú követő tábora van már például a Kodály Filharmónia koncertjeinek, a Vojtina Bábszínház élő, online előadásainak. Ezeket úgy igyekszünk segíteni, hogy a DekulT Facebook-oldalán fogjuk összegyűjteni programajánlóként ezeket az elérhető közvetítéseket. Illetve az élő közvetítésekbe is be fogunk ezen az oldalon csatlakozni. Az a szándékunk, hogy a DekulT oldala legyen egy olyan információs gyűjtőoldal, ahol ezek a tartalmak együtt elérhetőek lesznek.

Puskás István azt tanácsolja a kultúra iránt érdeklődőknek, hogy keressék fel a debreceni intézmények közösségi oldalait is, ahol korábbi felvételek közül is válogathatnak, amik esetleg a DekulT ajánlójából kimaradnak.  

Fotó: Facebook

 

Rubato, ad libitum

A járvány ellenére is sikeres volt a vajdasági gazdaságfejlesztési program idei éve

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek