Kultúra
2020-11-16

Máthé András fotói

A napokban nyílt volna Máthé András fotókiállítása a debreceni VOKE Egyetértés Művelődési Központban. A járvány miatt a fotók jelenleg a www.vmuvház.hu oldalon tekinthetőek meg. Addig is itt egy interjú, amit Máthé András fotóművésszel Dalnoky Ferenc készített.

Egyik, régebben készült interjúban azt nyilatkozta, hogy Ön egy "ösztönös" fotós. Mit jelent ez?
 

Nem tudom, hogy mikor mondtam ezt, de az ember folyamatosan változik és változik a világról alkotott véleménye is. Így a fotográfiáról is. Az utóbbi évtizedekben eléggé letisztult a fotográfiai munkásságom is, így talán az is változott, hogy az ösztönösség mellett sokkal több tudatosság is jelen van a munkáimban. Ettől függetlenül az "ösztönös" jelzőt nem tagadom. Azokat a műfajokat művelem és kedvelem, amelyeket a pályám kezdetén szerettem és műveltem. A természet szeretete és fotózása mindig örömet okozott. A nők iránti vonzalmam megjelent az akt műfajában, talán ez az ága a fotográfiának, amelyről a leginkább ismernek.
E témában jelen meg egy könyvem is "Corpus" címmel.

Hogyan választotta a fotóművész pályát?

Fotóművésszé hosszabb szakmában eltöltött évek alatt érik meg az ember. Én 1972-ben a fényképész szakmát választottam, így először a szakma megismerése és elsajátítása volt a legfontosabb. Másfél évtized kellett ahhoz, hogy érett legyek a "fotóművész" titulushoz. Az igazi megmérettetés ezután következett, hiszen a megszerzett cím, a művészi tagság folyamatosan arra ösztönzi és kötelezi az alkotó embert, hogy munkásságával igazolja: méltó a kitüntető címre. Ezt elsősorban értékálló művészi alkotásokkal kell bizonyítani.


A digitális technika megjelenése komoly távlatokat nyitott a fotózás rajongói számára. Ennek köszönhetően nagyobb lett a konkurencia a szakmában?

Válasszuk külön a fotóművészeti tevékenységet és a fotós szakmát. Magamat egy szakmáját szerető és művelő fényképésznek tartom, aki tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Ezt a kitüntető címet komoly művészi alkotásokkal, pályaúttal lehet elérni. Sajnos ma az átlagember és az újságírók zöme is fotóművészként titulál átlagos amatőröket is.

A fényképész szakma egy nehéz, sok tanulást és folyamatos önképzést igénylő hívatás volt, amely a digitális technika megjelenésével rengeteget vesztett megbecsüléséből. Nagyban átalakult a szakma, sok tekintetben könnyebbé vált. A digitális technika összemossa az értő, szakmáját ismerő fotográfust a közepes, vagy alul képzett megélhetési fényképészekkel. Ebben elsősorban a megrendelők a hibásak, hiszen pénzükkel, megrendelésükkel támogatják a kevésbé értékest.

A digitális technika nagyságrenddel megkönnyítette a fotósok munkáját. Korábban elképzelhetetlen körülmények között is kényelmesen fotózhatunk. A napi gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy gép elég a kézben és máris vállalkozó fotósnak vallják magukat. Felhígult a szakma.

Milyen díjakban részesült pályája során? Hol dolgozik rendszeresen?

Számtalan díjat és elismerést kaptam az eltelt közel 50 szakmában eltöltött év alatt. Legjobban mégis egy-egy új, önmagam számára is tetsző képnek örülök. És annak, hogy a szakmában a mai napig meg tudok élni fotóimból. A munkáért és a megbecsülésért naponta meg kell küzdeni. Jóleső érzés, ha a megrendelőim újra megbíznak egy-egy munkával.

A Csokonai színházban 1987 óta dolgozom. 33 év alatt több, mint félezer előadás fotóztam, számtalan egyéb jelentős eseményen voltam jelen. A színházi munkáim mellett elsősorban kulturális területen tevékenykedem. Szerencsésnek tudhatom magamat, hiszen a munkáim során rengeteg nagyszerű embert ismerhettem meg, és lehettem részese sok felemelő pillanatnak.

Ön szerint ki a jó fotós?

Az a jó fotós, aki a feladatnak megfelelő, jó képet készít. A jó képnek vannak ismérvei, követelményei.

Mindig van önnél fényképezőgép?

Nem. Sokat cipeltem már, napokig elvagyok gép nélkül. Kitöltöm a szabadidőmet tenisszel, házimunkával, főzéssel. Szűkül a barátok köre, sajnos néhányan már elmentek, de aki megmaradt azokkal szívesen töltöm együtt az időt.

VOKE Egyetértés Művelődési Központjában most a Debreceni Fotóklub kiállítása látható.
Mi az Ön szerepe a klub életében? Kik alkotják a klubot?

1973 óta tagja vagyok a Debreceni Fotóklubnak, melyet 2007 óta vezetek. Nagyszerű emberek vesznek körül, számos kiállítást rendeztünk. A klub tagjai lelkes és kitűnő amatőr fotósok, valamint elismert fotóművészek alkotják. A klub célkitűzései alig változtak az 1931-es megalakulás óta. Úgy vélem, hogy fontos szereplői vagyunk városunk kulturális életében és a magyar fotográfiában. Évente két-három kiállításon mutatkozunk be. A Vasutasban évek óta novemberben állítunk ki, most a Károlyi házaspár: Károlyiné Eta és Károlyi Gábor képeiből nyílt kiállítás.

Van kedvenc képe a kiállításon?

A kiállítás nagyszerű képekből áll, installációja elegáns, tematikájában változatos, mégis egységes egésznek látjuk. Az elvontabb, absztrakt képek a kedvenceim.

Dalnoky Ferenc

Teljes olimpiai tagságra pályázik a kick-box

Nem sikerült a romániai kórháztűz minden áldozatát azonosítani

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek