Külföld
2022-01-04

Ukrajnában engedélyezték a harmadik oltást a 60 évesnél idősebbeknek

Engedélyezte Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető oltás felvételét a 60 évesnél idősebbeknek, jelentette be a tárcavezető sajtószolgálata kedden.

 A közlemény szerint a miniszter kedden írta alá az erről szóló rendeletet. Az oltás harmadik adagját a második dózis felvétele után leghamarabb fél évvel vehetik fel, az optimális intervallum a második és a harmadik oltás között hat és kilenc hónap között van  - tájékoztatott a miniszter. Az emlékeztető oltás felvétele után az oltási igazolás érvényességi idejét meghosszabbítják.

Ukrajnában különbséget tesznek az emlékeztető és a kiegészítő oltás között. Utóbbit azok kapják, akiknél az első két oltás után nem alakult ki a megfelelő védelem a vírussal szemben. Azoknak, akik kiegészítő oltásként kapják meg a harmadik dózist, nem hosszabbodik meg az oltási igazolásuk érvényességi ideje. Emlékeztető oltást mostanáig csak az egészségügyben és a bentlakásos intézményekben dolgozók kaphattak.

A harmadik alkalommal - függetlenül attól, hogy előtte milyen vakcinát vettek fel - elsősorban Moderna- vagy Pfizer-oltóanyagot adnak be. Ezek hiánya esetén ugyanakkor engedélyezik más vakcina beadását is.

A tárca megváltoztatta a vakcinák kombinálásáról hozott korábbi döntést is. Eszerint a Coronavac elnevezésű vakcina mostantól kombinálható AstraZeneca-, Pfizer- vagy Moderna-oltóanyaggal. A Moderna- és Pfizer-vakcinák után pedig beadható AstraZeneca-vakcina is.

A Kijev megyei rendőrség közben arról számolt be, hogy december 28. és január 3. között a kijevi Boriszpili nemzetközi repülőtéren 19-en mutattak be hamisnak látszó Covid-igazolást.

Ukrajnában keddre az eddig azonosított fertőzöttek száma 1746-tal 3 678 088-ra, az elhunytaké 135-tel 96 436-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint kétezerrel 98 298-ra csökkent. Az elmúlt napon 970 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 13 762 162-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 959 660-an pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik - kiegészítő, illetve emlékeztető - oltást eddig 9872-en kaptak. Hétfőn 36 289 embert oltottak be.

Kapitány-Diószegi Judit

Adele 30 című albuma volt a legkelendőbb 2021-ben

MTI

Szerző
Hasonló cikkek