Külföld
2021-10-01

Tűz pusztított egy koronavírusos betegeket kezelő kórházban - több a halálos áldozat

Halálos áldozatokat is követelő tűz pusztított pénteken Romániában a koronavírusos betegeket ápoló konstancai járványkórházban.

A belügyminiszter közlése szerint hét páciens vesztette életét, öt a helyszínen, kettő pedig a kimenekítését és elszállítását követően. A katasztrófavédelem a tűz megfékezése után még kilenc páciens haláláról adott ki közleményt.

Az első jelentések szerint a kórház intenzív osztálya gyulladt ki, ahol lélegeztetőgépek működnek. A tragédiáról készült amatőr videofelvételeken az látszik, hogy a kétemeletes épület jelentős részét sűrű füst lepte el, a földszinti kórtermekből a betegek az ablakokon kimászva menekültek.

A katasztrófavédelem a szomszédos megyékből is Konstancára küldött tűzoltóegységeket, hogy az oltásban és a betegek kimenekítésében segédkezzenek. A konstancai járványkórházat kiürítették, udvarán a tűzoltók mobilkórházat állítottak fel, amelyben elvégzik az evakuált betegek szűrését, és állapotuk függvényében más kórházakba irányítják át őket.

Az egészségügyi minisztérium szerint a konstancai járványkórházban 113 beteget kezeltek, közülük tízet az intenzív terápiával.

"Ma sajnos a román állam kudarcot vallott a polgárainak védelmére vonatkozó alapvető küldetése teljesítésében" - állapította meg Klaus Iohannis államfő pénteken kiadott sajtóközleményében. Az elnök együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és úgy értékelte: az újabb kórháztűz is bebizonyította, mennyire elavult a világjárvány negyedik hulláma által példátlan nyomásnak kitett egészségügyi infrastruktúra, amelynek korszerűsítését Románia a nemzeti helyreállítási terv egyik kiemelt célkitűzésévé tette.

Romániában a koronavírus-járvány negyedik hulláma minden korábbit meghaladó ütemben terjed, az újonnan fertőzöttek száma a héten már több ízben rekordot döntött, a kórházak túlterheltek, a Covid-kórházak intenzív terápiás részlegei országszerte megteltek, a szaktárca újabb kórházi részlegek felszabadításával és a szakszemélyzet áthelyezésével próbálja a helyek számát a növekvő igényekhez igazítani.

Az országban az utóbbi évben három másik tragédia is történt a Covid-kórházakban, szintén a kórtermekben használt lélegeztetőgépekkel összefüggésben. Tavaly novemberben a kelet-romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) koronavírusos betegeket ápoló kórházának intenzív osztálya gyulladt ki: akkor tízen életüket vesztették. Idén januárban a bukaresti Matei Bals járványkórház koronavírus osztályának egyik kórtermében keletkezett tűz, amelyben négy beteg vesztette életét. Áprilisban oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg, és emiatt három súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt.

A pénteki újabb kórháztűz okait szakértők vizsgálják, az ügyben a konstancai törvényszék ügyészsége indított ismeretlen tettes ellen bűnvádi eljárást.

Elütött egy földön fekvő férfit, majd segítségnyújtás nélkül elhaladt

Semjén Zsolt: döntő jelentőségű, hogy Magyarország önellátó legyen élelmiszerből

MTI

Szerző
Hasonló cikkek