A Déli-óceánt a kutatók régóta különálló egységként kezelték, mivel sajátos ökológiai jellemzőkkel, a többi óceántól eltérő tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek miatt jól elkülöníthető a környezetében található többi víztömegtől. A Déli-óceánt ugyanis nem szárazföldek, hanem más óceánok veszik körbe, emiatt határainak pontos megrajzolása mindig is problémákba ütközött, bár az Antarktisz körüli hideg, sarki áramlás (Antarctic Circumpolar Current, ACC) mégis megszabja a kiterjedését, mivel az áramlás által szállított víz hidegebb és kevésbé sós, mint a három másik óceán vize.

A Nemzetközi Hidrográfiai Szervezet először 1928-ban húzta meg a Déli-óceán határait a kontinensek déli partjainál, majd 1937-ben döntött úgy, hogy a három legismertebb (Csendes-, Atlanti-, és Indiai) óceántól a Déli-sark környékén pontosabban is elkülönítik ezt a víztömeget, és szektorokra bontották a szárazföldek legdélibb pontjain áthaladó meridiánok által kijelölt szakaszok alapján. Később azonban sok vita támadt a határozattal kapcsolatban és felmerült annak a lehetősége, hogy az Antarktisz körüli vizek nem érdemlik ki a különálló óceán titulust, így a régió egyszerűen a többi óceán déli részének tekintendő továbbra is.

A National Geographic Society 1915 óta készít térképeket, ezért az ő szavuk sokat számít azzal kapcsolatban, hogy egy újonnan elismert óceán felkerül-e a világ térképeire, márpedig az idei Óceánok Világnapján, június 8-án úgy döntöttek, hogy hivatalosan is felveszik a Déli-óceánt a listára, és így már ötre emelkedik a különállóan elnevezett óceánok száma. A határokat a sarki áramlás kiterjedése, illetve iránya szerint jelölik (az eddigi szokások szerint), ami azt jelenti, hogy a déli 60. szélességi körnél található az északi határvonal. A National Geographic ezzel a lépéssel a Déli-óceán népszerűsítését tűzte ki célul, azonban a szervezet geográfusa, Alex Tait hangsúlyozta, hogy a döntés csak a térképekre vonatkozó vezérelvet jelenti és nem geopolitikai állásfoglalást.