Külföld
2021-05-01

Újra lehet pályázni az Erasmus+ programra

Újra lehet pályázni az Erasmus+ programban, melyben idén rekord összegű források állnak a magyarok rendelkezésére - közölte az ösztöndíjprogram lebonyolításával megbízott Tempus Közalapítvány.

Mint írták, az Európai Unió 2021-2027 közötti költségvetési ciklusának elindulásával az Erasmus+ program is új szakaszba lépett. A program megvalósítására uniós szinten több mint 28 milliárd eurós forrást biztosítanak. A magyar pályázók számára várhatóan mintegy 52 millió euró (18 milliárd forint) pályázati keret lesz elérhető 2021-ben. Magyarország eddig is eredményesen vett részt az Erasmus+ programban, mostantól pedig még többen kapcsolódhatnak be nemzetközi együttműködési és mobilitási projektekbe - írták.
A közlemény idézi Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárát, aki fontosnak mondta, hogy a magyar fiatalok sikeresek legyenek, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megfelelő képzésben részesüljenek. Mint mondta, ezért erősítik meg a felsőoktatást. A modellváltás, a több mint 1500 milliárd forintos fejlesztések, a nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő Fudan egyetem magyarországi jelenléte mind olyan lépések, amelyek a fiatalok érdekét szolgálják - közölte.
Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a kormány elkötelezett amellett, hogy az egyetemi polgárság valóban hasznos szakmai és tudományos kapcsolatokat építhessen külföldi társintézményekkel. Most tovább bővülnek a magyar fiatalok lehetőségei, ugyanis összesen 70 százalékkal nő a kezdődő uniós költségvetési ciklusban az Erasmus+ program költségvetése. Emlékeztetett arra, hogy az előző hétéves időszakban mintegy 235 ezer magyar résztvevője volt a programnak, és összesen 100 milliárd forint állt rendelkezésre a mobilitási és partnerségi pályázatokra.
Az Erasmus+ program elsősorban a felsőoktatásban tanulókat és oktatókat érinti, de köznevelési, szakképzési és felnőttoktatási intézmények, illetve ifjúsági szervezetek számára is nyújt lehetőségeket - írták.
A közleményben idézték Czibere Károlyt, a Tempus Közalapítvány kuratóriumának elnökét, aki szerint a koronavírus-járvány rányomta a bélyegét a nemzetközi együttműködések megvalósítására is, ugyanakkor az Erasmus+ bebizonyította, hogy rugalmasan tud reagálni a kihívásokra.
Az új program egyik prioritása a digitális megoldások támogatása, a jövőben például nagyobb teret kapnak a virtuális együttműködések és mobilitások. Emellett számos további újdonságot vezettek be az új programszakaszban, amelyek a hozzáférhetőséget és a minél szélesebb körű bekapcsolódást segítik, az új Erasmus+ alapvető célkitűzései és értékei azonban nem változnak.

"A bővülő forrásoknak köszönhetően a korábbiakhoz képest jóval többen pályázhatnak, így még sokszínűbb nemzetközi projektek valósulhatnak meg a program támogatásával, és még többen utazhatnak külföldre tanulni vagy szakmai tapasztalatot szerezni" - mondta Czibere Károly.

Varga-Bajusz Veronika, az alapítvány főigazgatója arra emlékeztetett, hogy a Tempus Közalapítvány 25 éve támogatja az oktatás és képzés különböző területein működő intézmények és szervezetek nemzetközi együttműködési programokban való részvételét, és az új programszakasz előkészítésében is aktív szerepet vállalt.
Az oktatás és képzés minden szereplője - diákok, hallgatók, pedagógusok, oktatók, szakértők - megtalálhatja a saját kapacitásainak, szakértelmének, tapasztalatának megfelelő lehetőségeket az új programban, a Tempus Közalapítványnál pedig minden segítséget megadunk az érdeklődőknek a sikeres pályázáshoz - áll a főigazgatót idéző közleményben.

Itt a friss Egyetemi Élet

Portugál Nagydíj - Verstappen a harmadik szabadedzés leggyorsabbja

MTI

Szerző
Hasonló cikkek