Külföld
2021-03-17

Hemzseg az állatoktól az Antarktiszról leszakadt A74 jéghegy környezete

Mintegy ezer nagyfelbontású fotót és egy hosszú videót készített az Antarktiszról közelmúltban leszakadt A74 jéghegy víz alatti térségéről a Polarstern német kutatóhajó, körbehajózva a gigantikus jégtömböt, amelynek környezete a felvételek tanúsága szerint hemzseg az állatoktól - közölte szerdán a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI).

A hajó a hétvégén kerülte meg az 1290 négyzetkilométeres jéghegyet, amely két hete szakadt le a Brunt-selfjégről.

Kutatócsoportok rendszeresen megpróbálják vizsgálni a frissen levált selfjegek alatti vizeket, hogy megértsék az ottani páratlan ökoszisztémák működését, ám ez ritkán sikerül. A Déli-sarkvidéknek erről a szakaszáról ekkora tömb utoljára 1971-ben tört le. Ez azt jelenti, hogy a fedetlen tengerfeneket és a fölötte tornyosuló víztömeget most úgy éri a napfény, a szél és a hőmérséklet ingadozása, ahogy 50 éve nem fordult elő.

A felvételeken számos kocsánytalan szervezet látható, amelyek lehorgonyoztak a tengerfenéken szétszóródott különböző kicsiny kövekre. "Megfigyeltünk mozgó faunát is, köztük tengeri uborkákat, kígyókarúakat, puhatestűeket, legalább öt halfajt és két polip fajt" - közölték a kutatók. Huw Griffith, a brit antarktiszi projekt (BAS) tudósát felvillanyozták a Polarstern által küldött felvételek, "Amit találtak, az nem elképesztő, de bámulatos ilyen felvételek készítése a jéghegy leszakadása után ilyen hamar, és határozottan ez a legnagyobb terület, amelyet ily módon megfigyelhettünk" - mondta a tudós.

Olaszország biztos az AstraZenecával való oltás folytatásában

Egyre kevesebb vállalkozás tudja fizetni a bérleti díjakat

MTI

Szerző
Hasonló cikkek