Külföld
2021-03-15

Polarstern német kutatóhajó hajózott körbe egy gigantikus A74 antarktiszi jéghegyet

Már több mint 50 éve nem tört le ekkora jégtömb, a legutóbbi 1971-ben volt.

 Az 1290 négyzetkilométeres fagyott tömböt hétvégén kerülte meg a német hajó. A műveletről sikerült felvételt készítenie az európai Unió Sentinel-2 műholdjának. Éppen egy másik felfedezésen volt a kutatócsoport, így nem hagyták ki ezt a páratlan lehetőséget, amit kutatásnak használták ki.

Ekkora tömb utoljára 1971-ben tört le a Déli-sarkvidéken. Ami azt jelenti, hogy most úgy éri a hőmérséklet, a szél és a napfény ingadozása, ahogy nem fordult elő már 50 éve. Olyan csatornákon is át kellett hajózniuk, amelyek 500 méternél is keskenyebbek voltak. 

"Fotókat és videókat készítenék a tengerfenékről, hogy lássam az élővilágát" - magyarázta Huw Griffith, a brit antarktiszi projekt (BAS) tudósa.

A járványhelyzet miatt nagyon kevés kutatás folyik most a Déli-sarkvidéken. Aminek következtében nem a BAS végezte el a mintavételeket, hiszen be vannak zárva. Most egyenlőre csak a A74 jéghegy szakadt le, azonban a kutatók számítanak arra, hogy a másik is le fog szakadni. Így sokkal közelebb kerülhetnek majd a Halley-hez.

Olaszországban és Németországban is felfüggesztik az AstraZeneca-vakcina alkalmazását

Tragédia a hajdúszoboszlói Radó utcán

Szabó Eszter

Szerző
Hasonló cikkek