Külföld
2020-12-29

Újabb földrengés Horvátországban, Magyarország több pontján is észlelték

Újabb, a korábbiaknál erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, a természeti katasztrófának egy gyermekáldozata van, és sérültjei is lehetnek - közölte a helyi sajtó. Húsz sérültet vittek kórházba, amelyből ugyanakkor evakuálni kell a betegeket, mert nem biztonságos.

A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt.
    Andrej Plenkovic horvát kormányfő elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek.
    A földmozgást egész Horvátországban, de a szomszédos országokban, köztük Magyarországon is érezni lehetett.
    Petrinjában egy férfit autójából mentettek ki, amelyre rádőlt egy épületrész. Egy másik összedőlt házból egy apát és egy gyermeket hoztak ki, a gyerek belehalt súlyos sérüléseibe. Feltételezik, hogy további sérültek is lehetnek a romok között.


    Húsz sérültet szállítottak a közeli, sziszeki kórházba, közülük kettőt súlyos sérülésekkel. Eközben a kórház egyik szárnyából, amely nem biztonságos, egy másik, félig kész szárnyba evakuálják a betegeket. Sziszek városában nem sérült meg senki, a földmozgás azonban itt is súlyos károkat okozott az épületekben.
    A kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott: Petrinjában az épületek nem biztonságosak, ezért a legtöbb ember nem térhet vissza otthonába. "Ez egy igazi tragédia" - mondta.

Magyarország több pontján is kisebb földrengést észleltek az emberek kedden, nem sokkal délután negyed egy után. A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium tájékoztatása szerint Horvátországban volt 6,3-as földrengés, ez volt érezhető Magyarország több településén is.

  Süle Bálint, a CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szeizmológusának közleménye szerint kedden helyi idő szerint 12.19-kor öt kilométeres mélységben 6,3-as magnitúdójú földrengés keletkezett Horvátországban.


 A rengés epicentruma Zágrábtól több mint 40 kilométerre délkeletre, a magyar országhatártól csaknem száz kilométerre volt - írta.
 Megjegyezte: a fő rengés után várhatók még utórengések, amelyek között erősek is lehetnek.


 A földrengést Magyarország nagy területén érzékelte a lakosság, észlelték egyebek mellett Budapesten, Érden, Veszprémben, a Balatonnál, Nagykanizsán és Pécsen is.
  A földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat - tudatta a katasztrófavédelem, jelezve: arról nem érkezett bejelentés, hogy megsérült volna valaki.

 

Forrás/kép: MTI

Újabb DEAC évértékelések

A Vojtina Bábszínház fennállása során először online bemutatóra készül

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek