Címlapsztori
2022-04-13

Szendrey Zsolt - Szasza

"Mindenki nyavalyog, én azt mondom, ne jajongjál, csináld...így történt annak idején a Sex Action-nel is" - interjú Szaszával

Szendrey Zsolt, azaz Szasza meghatározó alakja a magyar rockzenének, olyan zenekarokból ismerhetjük, mint a Zorall, a Sex Action, és az Action. Elvégzett egy jobb agyféltekés tanfolyamot, majd idén márciusban kiállítása is nyílt.

Az első kiállításodra érkeztél Debrecenbe, de megkerülhetetlen, hogy beszéljünk a zenéről, hiszen éppen 32. születésnapját ünnepli a Sex Action zenekar. Azt mondtad, az első koncert sok mindenről szólt, kivéve a zenét. Gondolom, nagy élmény volt.

Pontosan 1990. március 16-a, így van. Fekete lyuk két éves fordulóján, a Vörösmarty Művelődési Házban, Pál utcai fiúk előtt. Kicsit távol állt tőlünk a Pál utcai fiúk egyetemista rock’n’roll-ja. Akkoriban még semmire nem voltunk felkészülve. Miután kikerültem az F.O.Systemből, Mátyás Attilát piszkálgattam, hogy csináljunk valamit. Ő azt mondta, hogy jól van, hozd össze. Elmentem Kézi-Chopin koncertre, mert tudtam, hogy Somlyai Miksa, egy nagyon jó basszusgitáros, egy szőke vízilabdás, meg vannak őrülve érte a csajok, és iszonyatosan sokat tud inni. Ez nagyon-nagyon tetszett nekem. A dobosunk pedig Miklós Péter, ő inkább dark dobos volt, nem annyira hozta ezt a rock’n’roll-t, de aztán összeállt a dolog. Mi voltunk azok, akik nyíltan elkezdtünk beszélni a szexuális töltésű témákról, úgy, hogy nem prosztó módon mondtuk, hanem "Fegyverem csövét vedd a szádba, legyél öngyilkos velem az ágyba, szexuális bomba vagyok, hozzám érsz, felrobbanok". Akkor ilyet még nem nagyon hallott az ember. Hacsak nem gondolunk a régi utalásokra a Fonográfnál, ahol azt énekelték, hogy a mustár a virslimről a ruhádra folyt kedvesem. Ennyire nyíltan még nem mutatkozott meg ez a dolog, de nagyon megtetszett az embereknek. Így aztán porig égettük Magyarországot. Az 1992-es turnén a Sing Sing és a Beatrice előtt, előzenekarként zenéltünk. A hozzánk hömpölygő hölgykoszorú mindig azt kérdezte, hogy "Ti vagytok a Sex Action?", "Aha mi vagyunk". Elértük azt, hogy '93-ban tulajdonképpen tíz megbízható nő maradt mellettünk, mindenki szerte szaladt, főleg a Sing Singes lányok, mert mi inkább olyanokat énekeltünk, hogy "Gyere ide, térdelj elém, fogjál engem marokra". Tehát mindent megtettünk annak érdekében, hogy mély nyomot hagyjunk a rock’n’rollban. Vannak sztorik, nehéz elmondani, hogy mi is történt, de spontán orgia alakult ki a pécsi öltözőben. Lugosi Laci bácsi éppen szólózott, aztán amikor lejöttek a színpadról, benyitottak, és akkor az ment, hogy itt a Sex Action, nem szégyellitek magatokat, mit műveltek a mi rajongóinkkal? Nagy Feró a mai napig emlegeti a sztorit. Ma nagyon komoly milfek, komoly üzletemberekkel, de ha meglátnak, beugrik, hogy ezek a szexmániás állatok levarrták a nőinket, tönkre tették az egészet. Na, így indult ez a rock’n’roll, most már 32 éve. Zilahy Andris mondta is, hogy milyen öregek vagyunk, pedig dehogy vagyunk öregek, előttünk az élet, most kell jól érezni magunkat. Annak idején Ganxta volt az image-felelős, úgy nézett ki, mint egy kamionos, Mátyás Attila meg mondta, hogy addig nem lép fel velünk, amíg nincs zeneiség, úgyhogy meg kellett tanulnunk zenélni, nem csak a szexről beszélgetni.

 

Érdekesek ezek a váltások, mert például Mátyás Attila volt az F.O.System frontembere. Aztán volt egy váltás, a Sex Action, aztán a Sex Action váltott az Action-re, de nem mindenki szerette a más hangzást, egy egészen más világ volt. Azt gondolná az ember, hogy maga a megjelenés, a fazon, a szövegvilág, amit behoztatok, meg volt tervezve, pedig nem volt.

 

Nem, nem. Azt csináltuk, amit akartunk. A kiadó elszaladt a világ végére, amikor megtudta, hogy csináltunk egy Action nevű lemezt, holott a Sex Action akkor kezdte bontogatni a szárnyait. Három éves volt a zenekar, negyedik évben már zúztunk. Nem Rage Against Machine szinten, de már jöttek a keményebb zenék. Mátyás Attila mondta, hogy oké, játszunk rockot, de inkább Led Zeppelin stílusban. Adódott a Panthera zúzosabb része. Nem akartunk szögecses metált, az nem a miénk. A Szexepil név már foglalt volt, a Sex Pistols szintén, azt mondtuk, figyelj, legyen Sex Action. Ha van egy ötleted, a legőrültebb ötletedet valósítsd meg. Csináld meg, tedd meg ember! Lépjél már valamit, és lépj túl ezen! Mindenki nyavalyog, jött a covid. Én azt mondom, ne jajongjál, csináld, foglald el magad, aztán majd csak történik valami idővel, nem? Így történt annak idején a Sex Action-nel is. Mindig úgy voltunk, hogy magasról tettünk arról, hogy például egy kiadó akar-e valamit tőlünk. Tényleg fogták a fejüket, hogy mi lesz, ha nem adunk el ennyi meg ennyi lemezt a zenei változás miatt. Szegény Kis Szabó Gáborunk, kihullott a maradék haja. Folyamatosan éles váltásokat csináltunk.

 

18 évig voltál tagja a Zorallnak is, az Action pedig megmaradt. Ott már tulajdonképpen csak a régi dalokat adjátok elő, vagy azért születnek új dalok is? Egyáltalán kell-e új dalt írni?

 

Nem, nem, nem. Írtunk, írtunk. 2005-ben volt még a Jöhet bármi című lemezünk, azután volt az az időszak, amikor én nem voltam benne, de azt is átraktuk, lett belőle egy Sex Action Utolsó kör lemez. Nem írtunk sok számot, azt is főleg csak magunknak, de nincs ezzel az égvilágon semmi gond. Figyelj, amit mi még itt a Meteor Mozi körül megkergettünk… voltak meztelen show-k, ami egyébként soha nem volt jó, nem tudom, miért erőltették a srácok. Kérdezték is az emberek, hogy lesz-e még, mert akkor nem jönnek. Azok a generációk már felnőttek, már gyerekeik vannak, a 12 éves gyerek mégse lásson már meztelen show-t. Mindig megpróbáltam megértetni velük, hogy bőven elég a széles terpesz, játsszuk a rock’n’roll-t, a régi számokat, aztán annyi. Ezt már nem lehet megturnéztatni úgy, mint régen, hogy például 28 napos turnék voltak akkor, '92-'93-ban, az már fölösleges. Változott a világ, a gazdaság. Mindig azt mondják, hogy pénteken bulizzatok, szombatra másnaposak lesztek, és már pénzetek sem lesz. Nekünk sem volt pénzünk, soha, mégis mindig részegek voltunk. Letoltuk a 28 napos bulikat, együtt. Az egy túlélő dolog volt, csoda, hogy nem haltunk bele, sokat köszönhetünk magunknak, mert mindig figyeltünk egymásra.

 

Emellett azért van új zenei projekted is, erről is mesélj nekünk egy picit!

 

Ganxta nagy ötletadó volt. Ő most csinálja a Don Diavolos nevezetű formációt. Vissza a gyökerekhez. Én nagyon szeretnék egyszer részt venni egy swinges buliban, vonósokkal, fúvósokkal, táncos lányokkal, vokalistákkal, de úgy gondolom, hogy nekiállni és orchestrát fabrikálni, ez most nem az az időszak. A gitáros barátommal, Norbival megbeszéltük, hogy csináljunk valami újat, aztán lesz valami, mégis van 40 év zenélés a hátam mögött. Átmentem hozzá egy próbára, csináltunk 6 számot, most írogatom a szövegeket, és majd leülünk szépen egy kiskocsmába, a kis sarokba, aztán ha valaki ott lesz, akkor majd kíváncsi lesz rá, ha nem, nem, magunknak játszunk megint csak. Dobolok, szájharmonikázok, énekelek, írom a szövegeket, és magunk vagyunk, a magunk urai vagyunk, pontos, tisztán, átlátással, ami nagyon-nagyon fontos dolog a hosszú távú barátságban, a pontos elszámolás. Olyan zenét és olyan zeneiséget képviselünk majd, ami már létező dolog, tényleg vannak ilyen blues bandák, hogy ketten vannak benne, de vissza a gyökerekhez. Ha úgy van, akkor majd hívunk bele egy basszusgitárost, bárkit, meg lehetnek klasszikus csajok is. Ki is néztem egy trombitás csajszit, 180 magas, olyan gyönyörű, mint az állat. Tűsarkúban 192 cm. Biztos, hogy meghívom vendégnek, de akár hegedűs is jöhet, bárhogy lehet vegyíteni a dolgokat. Egyébként ha meghallgatok egy külföldi slágert, megmondom neked, hogy melyik a magyar változata. Feladom kérdésnek, aki megválaszolja, fizet nekünk egy jó kör sört. Például a Tankcsapdának a Legjobb méreg és a Nem hagylak el egymásra énekelhető, ugyanaz. Tessék, elmondtam ezt, úgyhogy ti fogtok fizetni.

 

Feltételezem, hogy az új projekt esetében megmaradt az a Sex Action-ös szövegvilág. Talán egy picit érettebben, másabban, finomabban.

 

Lesz benne szexualitás, de az mindig kell, az egy fontos része az életünknek. Én inkább arra megyek most, hogy a tapasztalatokról beszéljek. Ha nem lett volna rádió, szerintem még mindig ott ülünk Sanyival. Ma is át tudjuk beszélgetni az sztorijainkat. A tapasztalat az, hogy legyél pozitív, legyél boldog, éld az életed, ne nyavalyogjál, mert fölösleges, minek? Úgyis ömlik ránk a szar, és ennél rosszabb is lesz. Feladataink vannak, azokat meg kell oldani, aztán távozunk boldogan.


 

Fotó: Facebook - Gaborimrephotos

A Játék a kastélyban kulisszatitkai Ráckevei Anna műsorában

Szakmai Napok az Informatikai Karon

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek