• tiszta égbolt13℃ Debrecen
  • Béla
  • Benzin: 424Ft
  • Dízel: 419Ft
Demeter Szilárd: A magyar kultúra attól erős, hogy mindenki benne van

„Amikor újraindítjuk a kulturális életet, akkor ne csak a romokat takarítsuk el… A kultúra felől nézve nem az az elsődleges kérdés, hogy ki alakít kormányt 2022-ben, hanem az, hogy lesz-e magyar kultúra 2222-ben. A kultúra tehát nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés.” - írta Demeter Szilárd a Mandiner oldalán.

Demeter Szilárd ezekkel a sorokkal már a jövőbe tekintett, írása nagyon sok olyan információt, tervet és konkrétumot tartalmazott, amitől rögtön hangos lett a hazai sajtó. Ezek a tervek hamarosan valósággá válnak, a következő öt évben több mint 23 milliárd forint jut arra, hogy tágabb értelemben is újrahangolja a magyar popkultúrát. A kormány ezt elfogadta, és döntést hozott arról, hogy a Petőfi Irodalmi Ügynökség többletfeladatokat és ehhez mérten többletforrásokat kapjon.

Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, a magyar könnyűzene koordinálásáért és társadalmasításáért felelős miniszteri biztossal, íróval, publicistával beszélgettünk.

Idén és a rákövetkezendő négy évben több mint hatvanmilliárd forintot fordíthat a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. a kulturális szféra támogatására, valamint megkaphatja majd a Hajógyári-szigetet is, erről döntött a kormány. Illetve a magyar könnyűzene újrahangolására szánt tavalyi koncepció is nyert 23 milliárd forintos támogatást. Tulajdonképpen öt évre lebontva kell néznünk ezt a hatvanmilliárd forintot. Hogy oszlik ez meg a következő években, illetve hogyan látod ezt az összeget, sok, kevés, vagy elegendő?

Demeter Szilárd: Ennyit kértem, ennyit kaptam, nyilvánvalóan elegendőnek tartom. A 60 milliárdból a 23,5 milliárdot a könnyűzenére, tehát a tágabb értelemben vett magyar popkultúrának a megsegítésére, vagy jobbá tételére fog elköltődni, magyartalanul fogalmazva. Tavaly nyáron letettünk az asztalra egy könnyűzenei stratégiát, kiszivárgott, aztán a szakma szétszedte, megcsócsálta, összerakta és áldását adta rá. Az 24,5 milliárdra volt beárazva, ehhez képest, pandémiás helyzet ide vagy oda, egymilliárd forintot alkudtak le a Pénzügyminisztérium illetékesei, nekik ez a dolguk, hogy minél olcsóbban ússzák meg ezeket a kiadások. Az összes többi, az a magyar irodalom, magyar könyvkultúra, a könyvtárellátás, illetve a könyvszakma indítására megy. Illetve ügynökségi tevékenységet folytatunk, aminek az a lényege, hogy a közpénzből megfinanszírozott magyar műalkotásokat, kulturális produkciókat Kárpát-medence-szerte eljuttassuk minél többek számára. Mindezek mellett van egy masszív online építkezés is. Elindul a magyar popkulturális értéktárnak a felépítése és feltöltése, ezt úgy kell érteni, hogy nagyjából az ötvenesek évektől, a beat korszak kezdetétől, egészen 2020-ig szeretnénk a magyar könnyűzenei örökséget egy mátrix formájában közzétenni. Megpróbáljuk begyűjteni az összes létező videót, hanganyagot, fényképanyagot, cikkeket, mindent, ami az egészbe beletartozik.

Mi az elvárás veled szemben, mikortól kell ennek látható eredményének lennie, meghatároztátok a pontos dátumot?

Demeter Szilárd: Tegnaptól. A kormánydöntés előtt sem lazsáltunk, hanem megpróbáltuk összerakni az egész rendszert, ami működtetni fogja. Folyamatosan mennek a háttérben a szakértői egyeztetések, a tervezések, a cselekvési tervek. Nyilván időt fog igényelni, amíg mindent beindítunk, illetve a kormánydöntés és a forrásbiztosítás, az nem egy automatikus folyamat. Most Varga Mihály pénzügyminiszter úrral nézünk, nagyon szépeket pislogva, hogy hátha a forrást is tudja biztosítani számunkra, mert ugyan lelkesedésből is lehet dolgozni, de pénzzel talán könnyebb.

Fotó: Gál Csaba/Petőfi Irodalmi Múzeum

Az a elgondolás, amely a magyar könnyűzene újrahangolása okán született, ez egy tavalyi koncepció, és keresztülhúzta a számításokat a pandémia, mondhatjuk, hogy szinte a túlélés a tét. Sokan gondolhatnak arra, hogy át kell csoportosítani a kármentésre. Ez mennyiben módosítja a tavalyi elgondolásokat?

Demeter Szilárd: Semennyire, mert már tavaly is bemértük azt, hogy az idei év nehéz lesz a pandémiás időszak miatt. Lehetett sejteni, hogy lesz majd harmadik hullám, mondjuk a brit mutációval nem számoltunk. Azt sejtettük, hogy az idei év fesztiválszempontból, a játszóhelyek szempontjából megint csak nehéz lesz, tehát nem fog automatikusan újraindulni az élet. A forrás megérkezésekor rögtön ki is írjuk azokat a pályázatokat, ami tartalomgyártásra vonatkozik. A zenészek, a zeneipar jelentős része otthon ücsörög és a kreatív energiáit hirtelen nem tudja kiélni, vagy éppen kiéli, csak nem keres ezzel pénzt. Mi azt szeretnénk, hogyha ezt a tartalomgyártást pályázati úton tudnánk megsegíteni, juttatni valamit az előadói, alkotói szférának. Másfelől pedig elkezdjük azt az edukációs tevékenységet, ami a rendezvénytechnikusokra vonatkozik. Ez egy egész iparág, mi csak a zenészeket látjuk többnyire, vagy az előadókat, de ott van mögöttük az a kiszolgáló személyzet, akinek a tudása pótolhatatlan tudás. Egy jó hangmérnököt azért lasszóval kell vadászni a Kárpát-medencében. Nekünk szerencsére van belőlük jó pár, és nagyon nem szeretnénk elveszíteni őket, ezért a Magyar Professzionális Rendezvénytechnikusok Társaságával gyakorlatilag heti egyeztetésben vagyunk. Továbbképzési lehetőségeket akarnak kinyitni, ahol ösztöndíjas rendszerrel frissíthetik a tudásukat.

Nehogy véletlenül pályaelhagyó legyen belőlük, akkor ez is cél.

Demeter Szilárd: Az ő tudásuknak a pótlása sokkal többe kerülne, mintha most segítenénk nekik.

Mindig csak szakmai dolgokat hallunk és olvashatunk interjúkban, de ha az emberi oldalát nézzük a dolgoknak, nem lennék a helyedben. Ez egy hatalmas felelősség, hogyan lehet átlátni ezt a szervezetet?

Demeter Szilárd: A diplomatikus válaszom úgy hangzik, hogy diplomám szerint filozófus vagyok, és a filozófusok átlátják a káoszt. Valóban van egy ilyen típusú hozzáadott értéke a munkámnak, hogy elég gyorsan átlátok rendszereket. Az igazi válasz viszont az, hogy rettenetesen jó szakemberekkel dolgozom együtt, akik évtizedek óta vannak ezen a pályán, és gyakorlatilag babszemekért csinálták. Ott van Andrásik Remo a HANOSZ szervezetéből, aki az Öröm a zene tehetségkutatót működteti már évek óta vagy évtizedek óta. Egy 27 állomásos tehetségkutató rendszerről beszélünk, amit eddig átlag évente húszmillió forintból finanszíroztak meg, ami semmi. Ő beleteszi szívét-lelkét és nem pénzért csinálja, például a tehetséggondozási igazgatóságért felel, és hozza a tudását, hozza az egész kapcsolati tőkéjét. Nekem is ugyanígy vannak kulcsembereim különböző területeken, hál’Istennek nem nekem kell megoldani az összes problémát, nekem csak össze kell hangolnom az ő tevékenységüket és arra kell figyelnem, hogy a közpénzt felelősségteljesen és hatékonyan költsük el.

Mennyire látod az egységet? Nyilván egy nagyon erős politikai térben zajlik a párbeszéd, és tudjuk a művészvilágról, hogy világnézetileg is elég rendesen megosztott. Most azért mégiscsak van egy olyan cél, ami azt feltételezné, hogy akár egységesen beállnak mögé az irodalom, a zene, és a többi művészetnek a jeles képviselői is. Te hogy látod ezt a helyzetet, mennyire egységes a művészvilág e mögött a koncepció mögött?

Demeter Szilárd: Borzasztóan megosztott, nem a koncepció okán, hanem a természete okán, évtizedes sérelempolitikai frusztrációk halmozódtak fel, illetve hatalompolitikai játszadozások folynak a háttérben. A könnyűzenében még kevésbé, inkább a különböző iparági szegmensek fújnak egymásra, mondjuk a zenészek a rendezvénytechnikusokra, vagy a jazzisták a rockerekre, és így tovább. Ez a szférának a természetéből adódik, és én mindenkivel azt próbáltam megértetni, hogyha ők nem tudnak zárni, nem tudnak érdekegyezésben egységesen előre vonulni, akkor én ezt helyettük nem fogom tudni megtenni. Nem gyóntatni szeretném őket, sem a pszichiáterük nem szeretnék lenni, hanem azt szeretném, ha az érdekegyezés mentén közösen tudnánk dolgozni. Úgy tűnik, hogy ez az üzenet célba jutott, mert minden könnyűzenei és szakmai szervezettel tisztességes és korrekt a viszonyunk. Együttműködőek ők is, érzik, hogy ez történelmi lehetőség. Olyan még nem volt a magyar popkultúra lassan hetvenéves történetében, hogy az állam mindenféle forrást összeszámolva harmincmilliárd forintot belerakjon öt év alatt. Ne elvegyen, hanem adjon a könnyűzene számára. Az irodalom, illetve a magaskulturális területek egy kicsit más logika mentén működnek, kitermeli a maga elitjét, hatalmi pozíciókkal, és ezeket a hatalmi pozíciókat kell meggyengíteni, vagy rábírni őket, hogy a szekértábor logikát meghaladják. Ez már lassan egy kétszázéves történet, úgyhogy nem fogom egyik napról a másikra megoldani. Annyit tudok tenni, hogy a normálisabbját megpróbálom egy közös erőtérbe behívni, behúzni, és azt mondani, hogy én nem döntök tartalmi kérdésekről, hanem rendszert építek, lehetőségeket kínálok számotokra. Egyetlen egy feltételem van, hogy nincs pártosodás, nincs egyik oldal, vagy másik oldal. Ezt már számtalanszor elmondtam, hogy a magyar kultúra attól erős, hogy mindenki benne van.

Nagyon sok helyen hallani, hogy az elitkultúra mindig elkülönült a tömegek igényeitől, akkor most az lenne a cél, hogy ez ne így legyen?

Demeter Szilárd: Nemigen látok más esélyt. Volt a tavalyi évben egy olyan beszélgetés egy workshop keretén belül, ahol a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum, a Szentendrei Skanzen főigazgatóival ültünk négyesben, és azon gondolkodtunk, hogyha mi nem tudjuk felhasználni a tömegkultúra eszköztárát arra, hogy a magaskulturális értékeket oda leszivárogtassuk és megerősítsük, megismertessük, akkor ott fogunk ülni egy baromi drága múzeum élén, aminek nincs látogatója és nincs kontextusa. Gyakorlatilag el fogunk jutni abba az állapotba, hogy hiába hozza Baán László főigazgató úr mondjuk a dél-alföldi festőket a Szépművészeti Múzeumba, mert nem fogják érteni az emberek, hogy mit kell ezen nézni. Merthogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban egy hihetetlen örökség fölött ülünk, megpróbáljuk kinyitni, és hogyha nem lesznek olvasók, akkor egy értelmetlen kézirathalmaz fölött fogunk ülni. Ez egész egyszerűen a létfeltétele a magaskultúrának, hogy próbáljon meg, hogy mondjam, picit kimozdulni az elefántcsonttoronyból és két lábbal leszállni abba a magyar valóságba, amelyben az emberek élnek és kultúrát fogyasztanak.

Te úgy láttad egyébként, hogy ez egy szemléletmódváltást is hozhat? Ha esetleg kimozdulnak a komfortzónájukból olyan művészek, olyan művészeti ágak, amelyek eddig nem nagyon mutatkoztak meg a tömegek előtt, akkor egy befogadás is szükségeltetik a tömegek részéről, ami szintén nem megy egyik napról a másikra, ez pedig szemléletmódváltás, ami talán pénzzel nem megoldható. Te hogy látod ezt a helyzetet? Mert nyilván ebben is kell változni.

Demeter Szilárd: Az mindig a könnyebbik ellenállás irányából való elmozdulás, ha azt mondom, hogy az olvasó, vagy a fogyasztó a hülye, nem érti az én magasművészetemet, nincs megfelelőképpen edukálva, az egyszerűen hamis, önbecsapás. Ha ezt állítjuk, ez csak megspórolja nekünk azt a munkát, hogy lefordítsuk, érthetőbbé tegyük a saját gondolatainkat. Én úgy látom, hogy amikor a Kaláka elmegy Kárpát-medence-szerte muzsikálni, verset zenésítenek meg, akkor a közönség pontosan érti a Kaláka zenéjét is, meg a vers üzenetét is. Azt is láttam már, amikor Ferenczi Gyuri a Rackákkal felállt egy falunapon a színpadra egy fél playback hakni-sztár után, a közönség gyakorlatilag dobálta a kalapját. Ami igazán jól működő érték, ami meg tudja szólítani, a csúnya szóval fogalmazva, kultúrafogyasztókat, az meg is fogja szólítani.

Fotó: Illyés Tibor/MTI

Meg lehet határozni, hogy mi a preferált műfaj, mi az érték? Ez olyan szubjektív, annyira nehéz eldönteni, mert ahogy említetted, a fél playback sztárra is van igény, és valakiknek ez is érték. De ez beletartozik-e egyáltalán a kultúrába? Azt is el kell fogadni, hogy nagyon-nagyon sokan kedvelik.

Demeter Szilárd: Így van. Én nem is szeretnék ilyen típusú vitákba belemenni, ezek ízlésviták, amik óhatatlanul szubjektívek. Eldönthetetlenek, hogy mi az, ami érték, mi az, ami nem. Én láttam olyan vendéglátóipari muzsikust, akinek a zenei tudása verte a jazzisták tudását. Ő abból élt, hogy különböző vendéglátóipari helyiségekben zenélt és énekelt, szórakoztatta a nagyérdeműt. Nem vitatnám el az értéket tőlük sem, mint ahogy azt is el tudom képzelni, hogy az úgynevezett mulatósban is sokan találnak olyan gondolatokat, olyan életérzéseket, ami az ő hétköznapi problémáikra választ ad. Igazából ez a fontos az egész fordulatban, ha lehet ilyen nagy szóval élni. Mi azt szeretnénk elérni, hogy ne az alkotókból, vagy az előadóművészekből induljunk ki, hanem a magyarokból, az egyszerű kultúrafogyasztókból. Ezért terveztük be a könnyűzenei stratégiába, hogy olyan tehetségpontokat hozzunk létre szerte a Kárpát-medencébe, ami visszaadja a zenélést örömét az egyszerűbb embereknek is, akiknek még nincs pénzük zeneiskolába vagy művészeti oktatásra íratni a gyerekeiket. Szeretnénk lehetővé tenni szakköri nonformális oktatási rendszer keretében azt, hogy az a gyerek, akinek van valami affinitása, vagy érdeklődési köre a könnyűzene irányába, legyen lehetősége megtanulni, vagy legalább lássa, hogy miről szól mondjuk a gitározás. A saját élettapasztalatomból tudom azt, hogy ennek hihetetlen hozadéka van a társadalom szempontjából. Amikor én gitáros akartam lenni, édesapám megvette az első gitáromat, akkor jöttem rá, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Hatalmas meló megtanulni egy akkordot, amivel már lehet csajozni. Azt gyakorolni kell, nem úgy működik az ember ujja, hogy automatikusan rááll a gitár nyakára, kevesen születnek így. Az ember monotóniatűrést, munkafegyelmet tanul és hihetetlen sikerélményt ad, amikor már többen tudnak együtt zenélni, és ott ha valamit elrontok, az kihallatszik, én vagyok a hibás, viszont hogyha megvan az összhangzat, akkor az egy kollektív örömérzetet, sikerélményt tud biztosítani. Rengeteg olyan származékos haszna van ennek, ami jobbá teheti a társadalmat is, ezt nevezzük mi társadalmiasításnak. Ugyan nem gondoljuk, hogy azt a polgári korszakot vissza tudnánk hozni, amikor anya zongorázott, apa nagybőgőn vagy hegedűn kísért és a lányok kottából énekeltek családi ünnepekkor. Dehát a mai korok kultúrájában azt el tudjuk képzelni, hogy akár a ’Boldog születésnapot’ egy gitárkísérettel családi ünnepekkor el tudják majd énekelni.

Én ezt nagyon támogatom és azt gondolom, hogy a zeneoktatás nagyon-nagyon fontos. Nálatok is egy elsődleges szempont, hogy a gyerekek mindig szeressenek és akarjanak is zenét tanulni?

Demeter Szilárd: Az mindig elsődleges szempont. Az egész kulturális örökségünknek ez a kulcsa, hogy a fiatalságot hogyan tudjuk visszaépíteni a saját kultúránkban.

Egy kicsit kanyarodjunk el a Hajógyári-szigetre, hogyha lehetséges, azzal kapcsolatban annyi mindent lehetett már hallani, de pontosan, részleteiben nem nagyon tudom, hogy mi az igazi terv. Egy multikulturális hely lesz, vagy hogy kell ezt elképzelni?

Demeter Szilárd: Megpróbálom egy picit azoknak az embereknek lefesteni ezt a helyet, akik nem ismerik. A Hajógyári-szigetnek a déli nyúlványáról van szó, ahol a régi hajógyárnak a javítóműhelyei vannak, ami azt jelenti, hogy 3,5 hektáros területen bazi nagy ingatlanok. Kicsit romkocsmás hangulatú, de nagyon szépen megépített ingatlanok. Régen diszkókat üzemeltettek ott, tehát volt már szórakoztatóközpont. A Duna budai, óbudai oldalán pedig ott van a Zichy Kastély, ahol most a Kassák Múzeum, a Vasarely Múzeum, az Óbuda Múzeum, a Hello Wood építőművészeti kreatív központ, meg egyebek. Ez egy friss hír, de úgy tűnik, hogy a két ingatlanegyüttest 2023-ra össze tudjuk kötni egy gyaloghíddal. Az a tervünk, hogy ezeket az ingatlanokat gyakorlatilag kinyitjuk a kortárs művészetek előtt. Nem csak játszóhelyet és próbatermeket szeretnénk létrehozni, hanem azt szeretnénk, hogy találkozzon a kortárs színház, kortárs képzőművészet, kortárs vizuális művészet, és a kortárs kerámiaművészet. Nem programatikusan, hanem eseti jelleggel. Felkértük a Hello Wood csapatát, hogy gondolkodjanak olyan térbútorokban, amelyek az ingatlanok közötti teret közösségi térré tudják strukturálni. El tudom képzelni, hogy ebben az erőtérben találkozik, mondjuk a rockzenekar egy olyan kortárs vizuális művésszel, aki meg is tudja tervezni a logójukat, a borítójukat, klipet tud készíteni nekik. Például közben ott van a színészcsapat a harmadik ingatlanban, akik el is játsszák, amit el kell, ennek az együttműködésnek a lehetőségét szeretnénk mi elősegíteni.

Egy picit beszéljünk a vidéki helyzetről is. Ha lehetünk ennyire lokálpatrióták, kérlek, oszd meg velünk, ha van pár gondolat esetleg Debrecennel kapcsolatban is. Főképp itt fővárosi helyszínekről, ingatlanokról, beruházásokról van szó, de ahogy korábban is elmondtad, ez az egész országra, sőt, az egész Kárpát-medencére, a magyarlakta vidékekre kiterjedő koncepció. Mit tudhatunk a vidéki helyzetről, és azon belül Debrecenről?

Demeter Szilárd: Tavaly a kezdeményezésemre kértünk egy plusz támogatási pályázatot, elsősorban a vidéki játszóhelyszínek számára, és kiderült, amit egyébként tudtunk és sejtettünk, hogy a bejáratott 15-20 helyszínen kívül legalább még 80 olyan helyszínük van, ahol élőzenei produkciót képesek fogadni, szoktak is olykor fogadni, de valami nem volt rajta a Budapestre központosuló zenekaroknak a radarján. Most már van egy olyan Kárpát-medence térképünk, amit ki tudunk ajánlani a zenekarok számára, az ügynökségi tevékenységen belül. El tudjuk mondani, hogy hova érdemes elmenni, ott mit tudnak csinálni, mit tudnak biztosítani, milyen koncertfeltételeket tudnak biztosítani. Reményeink szerint meg tudjuk egy picit izmosítani, erősíteni a magyar könnyűzenei életnek az élő szereplésű verzióit. Tavaly többször is voltam Debrecenben, egyeztettem először polgármester úrral, aztán mindenfajta rendű és rangú illetékessel, voltam a debreceni Rocksuliban is, voltam az egyetem könnyűzenei intézetében. Ott a rektor úr fogadott, már előkészítették a hangszereket, hogy közösen zenéljünk, de olyannyira jól sikerült a találkozó, hogy aztán eldumáltuk az időt és elmaradt a közös zenélés. Debrecen ilyen szempontból az egyik kiemelt célterületünk. Annál is inkább, mert erről is beszélgettünk polgármester úrral, hogy Debrecen gyakorlatilag most a nagy beruházások okán egyfajta „Erdély kapuja” szerepet is felvállalhat többletfeladatként. Nyitni tudunk Debrecenen keresztül az erdélyi területek felé. Nemcsak Kelet-Magyarországnak a fővárosa, hogy így fogalmazzak, de a második fővárosunk lehet, hogyha okosan élünk a lehetőségekkel, és ebben Puskás István alpolgármester úrral hetente, szoros emberfogásban, folyamatosan dolgozunk. Például a könyvkultúrának az egyik központját szintén Debrecenben tudjuk elképzelni, hiszen ott van a legnagyobb nyomdánk, az Alföldi Nyomda, ahol a magyar könyvpiac 70%-át nyomják.

Ez mind nagyon jól hangzik, de hadd kérdezzem meg, hogy neked mikor van időd zenélni ennyi teendő mellett?

Demeter Szilárd: Ezt időmenedzsmentnek hívják, van egy nagyon jó kabinetem, akik rendezik a munkaidőm jelentős részét, beosztják, hogy mindenre jusson idő. Nyilván a családi életre is kell időt szánni, nem szeretném, hogyha a gyerekemet nem látnám. A pandémiás helyzet előtt, amikor elaludt a gyerek, akkor hetente egy éjszakára kiszabadultam, és próbáltunk a zenekarral.

Muszáj egy kicsit leereszteni, annyira sok dolog, és olyan nyomás van, a zene ezen átsegít?

Demeter Szilárd: Ez az egyetlen, ami a mentális egészségem megóvásában segít. Az, hogy csak gyakorlok egy órát, vagy az, hogy végre találkozom a fiúkkal és együtt zenélünk, aztán hogy ebből lesz-e majd koncert, vagy mi kerül a színpadra, az szinte másodrangú kérdés.

Burai Árpád & Gábor Bernadett

Címlapfotó: Illyés Tibor/MTI
 

 

Remek első harmadban nyújtott teljesítményével nyert Debrecenben a Brassó

Ez az öt szám senkinek nem jutott eszébe

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek