Fontos megjegyezni, hogy ez a felvétel a műsor nagyjából felénél, a hatodik élő show után készült, ekkor Enciék még versenyben voltak. Détár Enikő bármennyire is hihetetlen, idén töltötte az 56. életévét, amiből 35-öt aktívan, színészettel töltött. Baranya Dávid a Budapest Balett Tánckarában kezdte pályafutását, feltűnt a Megatánc című showműsorban, ahol bronzérmes lett, emellett munkájával bejárta már az egész világot.

Mekkora kihívást jelentett számotokra, amikor elvállaltátok ezt a műsort? Mondjuk Enci, neked. Nehéz volt igent mondani rá?

Détár Enikő: Igent, azt én nagyon gyorsan tudok mondani, aztán gondolkodom néha, de ezt nem bántam meg. Rögtön igent mondtam, mindig is vonzott a tánc, és arra gondoltam, hogyha csak pár hétig dolgozom, ugye nem tudtam, hogy kivel fogok dolgozni és kikkel, ha ezt megadom magamnak, a testemnek, az elengedett vágyaimnak, akkor az számomra boldogság. Ennyi.

Előtted titok volt, hogy ki lesz a párod, vagy volt beleszólásod?

Baranya Dávid: Számomra az utolsó pillanatig titok volt. Amit láttak a nézők, az teljesen real reakció volt, mert tényleg a legeslegutolsó pillanatig nem tudtam, és amikor belépett Enikő az ajtón, akkor tudtam meg, hogy ki az. A táncosok között már ment a para, hogy úristen, meg fogom-e ismerni, vagy tudom-e, hogy ki az a sztár, akit kapok. Szerencsére nálunk ezzel nem volt semmi probléma, mert azért szerintem az Enikőt ismeri nagyságrendileg idehaza mindenki. Azóta is azt gondolom, hogy nem kaphattam volna jobb embert, és ez valószínűleg közhelyesnek hangzik, de legmélyen, legbelül ezt érzem.

Én azért nem gondolom közhelyesnek, mert a mezőnyön végignézve, én azért boldog lennék, mert Enikő mögött ott a színház és musical, ahol azért nem a botlábról híresek az emberek. Ez lehet egy előny?

Détár Enikő: A színpadi tánc egészen más, mint a társas tánc, és én baromira nem voltam tisztában azzal, hogy milyenek a latin lépések. Mert a színházban, ha kellett salsázni, akkor ott van kettő lépés, amit meg kell csinálni és kész. Ha van egy emelés, akkor azt is gyakorlod hetekig, itt ugye erre nincs idő. Tehát ez kőkemény munka, és egészen más. Ráadásul ugye minden héten más és más táncot kapunk. Minden táncot ugye évekig tanulnak a profi táncosok. Másféle izomcsoportot mozgat meg, tehát tényleg át kellett állítani az agyadat, hogy az egyik helyen így húzod ki magad, másik helyen így dől, más a sztenderd, van, amikor spiccelni kell, van, amikor sarokra kell lépni, vagy ezt váltogatni. Szerintem aki ezt nem tapasztalta, annak fogalma nincs róla, hogy ez milyen fizikai munka. Ez kőkemény fizikai munka, idegi munka és koncentráció. 

Egyébként ez neked időben azért fér bele, mert most leálltak a színházak, vagy mindenképp vállaltad volna?

Détár Enikő: Ezt vállaltam volna, sőt, van olyan színház, ahol hat előadást eltettek az én kedvemért, mert az ütközött volna az élő adással. Ez egy nehéz, de roppant boldog időszak.

Nem féltenek, hogy esetleg egy sérülés miatt borulhat egy fellépésed?

Détár Enikő: Nézd, a Madáchban kettőzve vagyok, a többi helyen nem, de hát nem bungee jumpingolok, vagy most kezdtem el, nem tudom, triatlonozni. vagy iron woman-ezni. Ez azért nyilván tánc, amitől azt gondolom, hogy fejlődök, és akkor remélem, hogy ennek a színházak is örülnek. 

Tudom, hogy téged külföldre hívott a sors, egészen Amerikáig. Most emiatt jöttél vissza? Vagy amúgy is visszajöttél volna?

Baranya Dávid: Amerikában 2014-ben voltam, azelőtt közel harminc-negyven országban voltam hajón. Előtte Németországban voltam két évet, majd a 2017-18-as évadot kint töltöttem Bécsben, ahol a Vámpírok bálját játszottam egy évadon keresztül. És ezután költöztem haza. Bécsben kicsit csalódtam, mert volt két darab, amire elmentem castingolni, és annak ellenére, hogy mind a kettő nagyon jól sikerült, és nagyon jók voltak a visszajelzések, nem sikerült. Mivel a musical világában úgynevezett typecasting van, nagyon nézik az embertípusokat, hogy kit vesznek föl. Sajnos az egyik darabban egy 1.90-es karakter kellett, amit ugye nem tudok lehozni, mert 1,74 vagyok, tehát az egy picit fizikai korlátokba ütközött.  A másiknál meg egész egyszerűen azt mondták, hogy gyönyörűen táncolok, és minden nagyon jó, de kicsit ilyen „streetebbes” vonalat kerestek. Csalódás, hogy az ott nem sikerült, mert még Bécsben nagyon szívesen maradtam volna egy-két évadot.

Dávid pontosan mivel foglalkozol a tánc mellett? Itthon mennyire könnyű labdába rúgni showtáncosként?

Baranya Dávid: Elkezdtem közgazdaságtant hallgatni a Metropolitan Egyetemen és ez hozott egy hatalmas fordulatot az életemben. Amikor elkezdtem, nagyon visszavettem a táncolást, tényleg egy-két dolgot csináltam csak meg, mert nagyon fókuszáltam arra, hogy ott is száz százalékosan tudjak teljesíteni. Azért nyilván vállaltam nagyobb produkciókat, elvállaltam a We will rock you-t a Szegedi Szabadtérin, most idén pedig a Puskás musicalben szerepeltem, ami kvázi előszobája volt ennek a műsornak, mert pont eközben zajlottak a castingok a Dancing with the Stars-hoz. És tulajdonképpen ezáltal csöppentem vissza a nagyon-nagyon komoly és nagyon megerőltető táncolásba.

Itthon a showtáncban, vagy akár a balettben, a klasszikus táncban labdába lehet rúgni? Van itt tere ennek Magyarországon, van piaca?

Baranya Dávid: Hogyha balettről beszélünk, akkor nincs labdába rúgási esélyem, mert az egy teljesen más dolog. Nem azt mondom, hogy ahhoz jóval komolyabb munka kell, mint ahhoz, amit mi csinálunk, mert ehhez is iszonyatosan kemény munka kell, csak más típusú. Showtáncban meg labdába rúgni? Szerintem elég sokat rúgtam ezt a labdát, de azt gondolom, hogy nagyon nehéz egy nagyon stabil életet biztosítani belőle. Vannak specialisták, és vannak generalisták. És én mindig generalistának vallottam magamat, mert én mindenhez értek valamennyire. Csak az okozott bennem olykor frusztrációt, hogy nem vagyok semminek sem a specialistája. De lám, egyébként itt van ez a műsor, a Dancing with the Stars, pont ezt a generalizmust tudom kihasználni. Mert itt nem csupán arról van szó, hogy jól kell tudni versenytáncolni, hanem jól kell tudni előadni, jól kell tudni szerepelni a kamera előtt. Tudni kell, hogy mikor honnan hova jutok el, és tulajdonképpen mivel nekem ez a műsor, ez ténylegesen egy álmom volt, hogy egyszer szerepelhessek benne, így valahogy az élet mégiscsak egy olyan embert formált belőlem, aki képes lett, hogy bekerüljön.

Úgy fogalmazott egy ismerősöm a táncpartneredre, szó szerint idézek, hogy „egy genetikai főnyeremény”, mit szólsz ehhez? Mennyire kell segíteni egy táncban neked Enci, ha mondjuk ötven-ötven százaléknak nézünk titeket, akkor mi a felállás?

Détár Enikő: Ez nem kérdés, Dávid tényleg olyan, hogy a közgazdász diplomája mellé, ha tehetném, egy gyógypedagógusival is megajándékoznám. Mérhetetlenül türelmes, agyas, én imádom, hogy egy okos pasival dolgozom, aki empatikus is, és nagyon felkészült, és maximalista.

Azt gondolom egyébként, hogy kölcsönös a tisztelet egymás felé, és keményen tudunk dolgozni.

Imádom, hogy dolgozott külföldön is, ahol megint egy másfajta munkastílust, munkamorált tapasztalhatott meg. És azt is, hogy színházi, tehát színházi aggyal gondolkodik. A tánc is a kifejezésnek az egyik eszköze, meg van a beszéd, az ének, és még x formája akár. De színházi aggyal gondolkodik a koreográfiában, jól érzi a zenét, ez nem kérdés, tehát ő talál ki mindent. Hogyha véletlenül valami eszembe jut, akkor azt elmondom, ritkán fogadja el, de ezt sem bánom, mert ő ennek a tudora. 

Ez azt jelenti, hogy akkor a koreográfiát mondjuk te színészi, rendezői vénával azért meghatározod?

Détár Enikő: Nézd, azért amíg a próbateremben együtt dolgozunk, Dávid a főnök, és én ezt meg is szoktam, tetszik, vagy nem tetszik. És ezt szerintem, aki színházban dolgozik, az tudomásul veszi, és ha azt látja, hogy valami nagyon megy, akkor lehet cserélni, de ugyanakkor azt se hagyja, hogy feladjunk valamit, mert az nem ment elsőre. Tehát van egy kölcsönös bizalom és ez szerintem a kulcsszó a kettőnk munkájában, igen. És bízom abban, hogy olyat talál ki, ami jó lesz, és bízik abban, hogy azért pár hét alatt remélem, hogy sikerült valamennyit fejlődnöm e téren is. 

Volt egy mondatod egy interjúban, hogy ezzel a tánccal, meg magaddal üzenni szeretnél nőtársaidnak, veled egykorúaknak. Ez miért volt fontos kiemelni? Kaptál visszajelzést?

Détár Enikő: Én azt gondolom, hogy van élet negyven fölött is, meg ötven fölött is. Ráadásul ugye ilyenkorra már nagyjából kiröppennek a gyerekek, van akinél előbb, van, akinél picit később, és az embernek picit több ideje marad magára, vagy azokra az abbahagyott dolgokra, hobbira, szenvedélyre, szerelemre, amiről korábban úgy gondolta, hogy ehhez nekem nincs jogom. De van ebben lustaság is, tehát én véletlenül se szeretném a gyerekeimre kenni.

Miként élitek meg a felkészülést és az élő show javíthatatlan világát? Egyébként mennyire nehéz civil, vagy félig civil embert betanítani ilyen tökéletes koreográfiára, meg amit te is mondtál Dávid, hogy itt az élő műsorban nem lehet hibázni. Ez okoz neked stresszt?

Baranya Dávid: Amikor ugye elkezdődik egy-egy élő show szombaton nyolc órakor, akkor még viszonylag cool vagyok, de amikor belépünk az egyórás időintervallumba előtte, hú, akkor azért az már olyan stresszes állapot, hogy ezt nem is nagyon tudom elmondani.

Ebben az egészben az a legnehezebb, hogy készülünk, egy-két hetet mondjuk egy produkcióra, de úgy összpontosítani, hogy egyszer van 1-2 percem arra, hogy megmutassam, mit tanultunk, mit tudtam átadni, az egy hatalmas felelősség.

Szerintem mind a ketten nagyon jól vagyunk abban az Enikővel, hogy forma időzíteni tudunk, ez egyfajta fegyverünk. Bebizonyosodott már két-három adáson keresztül, hogy jól működünk élő showban, jók az energiáink, jól tudunk egymásra támaszkodni, hogyha éppen úgy adódik. Úgyhogy azt gondolom, hogy ez működik.

Árulj el egy kulisszát, van blöff? Tehát van olyan módszer, hogyha nem jön egy lépés, vagy nem jutna eszetekbe, akkor azt hogyan lehet áthidalni?

Baranya Dávid: Mi nem tervezünk blöffel az biztos, legalábbis én semmiképpen.

Détár Enikő: Én sem.

Baranya Dávid: Viszont természetesen van olyan, hogy egy-egy lépés nem úgy jön ki, vagy nem úgy sikerül, de, azon van mindenki, és nemcsak mi ketten, hanem az összes versenyző, hogy fel vagyunk arra készülve, hogy ez megtörténhet, és nyilvánvalóan minél gyorsabban tudunk reagálni, attól inkább lesz láthatatlan az, hogy mi esetlegesen, elbizonytalanodtunk. Vagy egyébként az is lehet, hogy mondjuk éppen már úgy vág a kamera, hogy az nem is látszik, tehát ezeket tovább kell rakni. Erre mondok neked egy példát. Amikor elkezdtük a rumbát Enikővel, volt egy mozdulatom, és azt már éreztem, hogy nem volt elég szép. Megfogtam a lábát, és akkor abban a körülbelül egy másodpercnyi időintervallumban az jutott eszembe, hogy úristen, ez nem volt olyan szép, oké, de tovább kell menni, csinálni kell. Tizedmásodperc alatt átmegy öt-hat gondolat, de aztán meg a végső gondolat az az, hogy fókuszálj, menj tovább. És onnantól kezdve megint vissza tudtam kapcsolni. És ez, amit most elmondtam itt mondjuk 25 másodpercben az ott (-csettintés-) ennyi.

Ilyenkor ad egy megnyugvást, hogy Enci azért színpadhoz van szokva?

Baranya Dávid: Azért ez ad egyfajta nyugalmat az embernek, de nyilvánvalóan mindenkinek vannak erősségei, gyengeségei, de nem tudom, mindig úgy próbálunk mindent megoldani, hogy a végén csak az erősségeink látszódjanak.

Détár Enikő: Egyébként ebben a Dávid a nagyobb biztonság. Nem mérhető a kettőnk tánctudása.

Baranya Dávid: Amikor közös produkció van, ott direkt azért, hogy ne legyen túl nehéz, meg bonyolult a koreográfia, ugye viszonylag egyszerűbb dolgokat tesz össze a koreográfus, hogy az pikk-pakk meg legyen tanulva a sztárok részéről. És ott például nyilván az Enikő az, aki legelőször tudja az összes lépést, és ugye itt jön az ki, hogy van színházi rutinja, könnyebben megjegyez mindent.

Neked volt egyébként vesztenivalód a műsorral? Sokan elmondják, hogy csak ne először essünk ki, illetve ez Encinek is szól ez a kérdés, pont Emilio hozta a példát, hogy azért nem kellemetlen neki, hogy már kétszer is kiesett, merthogy ez nem egy énekverseny, hanem táncverseny.

Détár Enikő: Persze.

Volt itt bármi vesztenivaló?

Détár Enikő: Azt gondolom, hogy nyilván ha először esel ki, rosszul esett volna. Bárki húzhat rossz lapot. Vagy olyan feladatot kap, ami nem való neki. Én hozzászoktam a nemekhez, az igenekhez is.

Baranya Dávid: Inkább nagyon komoly belső frusztrációt okozott volna számomra, hogyha ebből nem tudok többet kihozni. Az biztos, hogy mérhetetlen csalódott lettem volna, de közben meg, az élet attól nem áll meg, de azért örülök, hogy hétről hétre top hármas produkciókat tudunk színpadra állítani, ez egy nagyon jó visszacsatolás, és egy olyan visszacsatolás, amire szükségem is van.

És akkor végezetül, ne fussunk előre az időben, amikor elvállaltátok a műsort, mi volt a cél? Hogy ezt most meg kell nyerni? Vagy csak egyszerűen be kell úgymond mutatkozni?
 

Détár Enikő: Én ezen nem gondoltam, táncolni akarok, nem tudtam, hogy kivel, és nagyon hálás voltam érte, hogy a Dáviddal dolgozunk. Ahogy haladunk hétről hétre, egyre jobban szeretem ezt az egészet, és egyre tovább szeretnék jutni, de nincs bennem görcs. Csinálom a dolgom, imádok a Dáviddal próbálni, és csodálatosan bánik velem. Türelemmel, szigorúan, és abszolút elfogadom, hogy ő a főnök, és hogy igyekszik belőlem kihozni a maximumot.

Baranya Dávid: Én abszolút kompetitív vagyok, bennem nagyon bennem van a versenyszellem. Nyilván az elején úgy voltam vele, hogy nagyon erős a mezőny, tehát nagyon jó táncosok vannak itt, és éreztem azt, hogy fú, itt nagyon-nagyon föl kell kötni a gatyát, hogy labdába lehessen rúgni, ha már ennél a példánál maradunk. Természetesen megfordult a fejemben, hogy a döntőig kell menni, és akár megnyerni.

Détár Enikő: Ez mindenkiben ott van egy határig.

Baranya Dávid: Persze, így van. Azért ez egy nagyon-nagyon kimerítő időszak mindenkinek, és mentálisan nagyon topon kell lenni. Tíz hét az, amit itt a nézők lekövetnek, de hogy ez nemcsak tízhétnyi munka, hanem ez rengeteg. És tudom, mindenki rengeteget dolgozik, de mi is nagyon sokat dolgozunk. Vannak 12-14 órás napjaink. Úgy tervezem, hogy csináljuk ezt a műsort, és a legvégsőkig jutunk. A műsor végeztével kezdődik vizsgaidőszakom, ahol ugyancsak szeretnék megfelelni, úgyhogy azért nekem ez most ötödik szemeszterem. Én vállaltam, próbálok mindenhol maximumot teljesíteni. Azt gondolom, hogy nem lehet mindig mindenhol hozni azt a szintet, amit az ember elvár saját magától, de itt meg azt gondolom, hogy kompromisszumokat és prioritásokat kell keresni ahhoz, hogy az ember ne őrüljön bele ebbe.

A Dancing with the Stars döntőjébe végül nem jutott be a páros, de így is nagyon előkelő helyen fejezték be a versenyt. A győzelem Gabriela Spanic-Andrei Mangra és a Gelencsér Tímea-Hegyes Bertalan táncpárosok között dőlt el, az utóbbiak javára.

Fotók: TV2

Interjú: Domszky László