Most jelen pillanatban hogy pozícionálod magad, minek érzed magad?

Igazából nyilván, hogyha most fontossági sorrendet kell fölállítani, akkor elsősorban édesapa vagyok. Nekem ez a legfontosabb most az életemben, minden ennek van alárendelve, hogy a kislányomnak egy olyan hátteret adjunk és egy olyan családot biztosítsunk, olyan gyerekkort, ami nekünk nem adatott meg, mert a feleségem is és én is nélkülözésből jövünk és nagyon szerény, inkább szegény családi háttérrel. Nyilván mindent megpróbáltak azért, hogy mi mindent megkapjunk, csak ennyi sikerült. És én tudom azt, hogy nekem például mennyi frusztrációt meg szorongást okozott az egész életemben a szegénységtől való félelem. Hogy mi van, hogyha most elértem valamit, de majd elmúlik, akkor újra szegény leszek, ez nekem egy teljesen napi gondolat, még talán a mai napig is. És nekünk ez egy nagyon fontos prioritás, hogy minden üzleti érdeknek, vagy bárminek, amivel foglalkozunk az van alárendelve, hogy a kislányunknak egy olyan gyerekkort biztosítsunk, amiről mi csak álmodtunk és eközben pedig ne neveljünk egy olyan gyereket, akinek semmilyen kapcsolata nincs a realitással eközben, mert mi annyira próbáljuk megóvni őt ezzel a fajta erős háttérrel, hogy ő közben meg egy rossz értékrendű emberré cseperedjen. Úgyhogy ez egy izgalmas feladat, de nyilván emellett megvannak azok a prioritások az életemben, amit szintén a család kitisztított, újra nagyon-nagyon sokat foglalkozom a zenével, ami nagyon nagy örömöt hoz nekem. Tehát most a legutolsó dal, ami kijött, Ez annyira te címen futó dal, Dér Henivel a közös dalunk. Minden eddigi rekordot megdöntött és két hónap alatt kilencmillióan hallgatták meg, ami egy fantasztikus szám, főleg úgy, hogy 42 éves bácsi az előadója és ezt a piacot általában...

Bácsi...

Általában huszonévesen illik ezeket a trendeket uralni. Erre nagyon büszke vagyok, hogy ez a dolog is jó irányba tart és persze fontos a tévézés, fontos a közösségimédia marketing. A divatfotózás, ami szintén egy fontos pontja az életemnek és nagyon szeretek vele foglalkozni, az most pihen egy picikét, de lehet, hogy még egyszer ebből fogom eltartani a családomat. Most ez talán az, ami háttérbe szorult.

Szokták azt mondani, hogy a világ leggyönyörűbb káosza a szülői lét, úgyhogy nyilván ebből tapasztalsz meg most talán valamit a feleségeddel együtt, és ebben van egyfajta tudatosság, amit lehet látni, vagy amiről most meséltél. Ez így van, vagy ez valami hozott minta?

Érdekes, hogy azt mondod, hogy felborítja, mert én egyébként pont nem ezt érzem, hogy felborít bármit is. Ezt mindenki másképp éli meg. Biztos van, aki azt éli meg, hogy úristen, kérem vissza a régi életemet. Én semmit nem kérek belőle vissza. Nekem olyan gyönyörűen helyrerakta a fókuszpontokat, olyan gyönyörű igazodási pontokat adott nekünk még a gyerek érkezését követően, fantasztikusan szerencsés szülőnek mondom magamat. Tényleg tudom, hogy minden szülő azt mondja, hogy az ő gyereke kéthetesen már könyvet ír és már szilárdat eszik és már egyhetesen járt. Mindenkinek a saját gyereke nyilván egy élő legenda, de mi tényleg szerencsések vagyunk nagyon. Elképesztően jó intellektusú kislány a Lora, nagyon nyitott, nagyon kommunikál, nagyon szépen nevel minket, és nekem inkább rendet tanított és hozott az életembe a gyermekünk érkezése.

Kicsit rendszert is vitt ebbe?  

Rendszert, rendet, tisztánlátást, hogy mi fontos, mi nem fontos. Nem véletlen kezdtem el a gyerek érkezése után újra zenélni. Mert látja az ember, hogy mibe öntünk időt, értékes időt, és elkezdi az ember az időt annak fényében vizsgálni, hogy most játszhatnék a gyerekkel. De mindent elkezdesz úgy nézni, hogy ezt a gyerektől veszem el. És a gyerektől tényleg csak fontos dologért vagyok hajlandó elvenni időt. Ezért is jött vissza nekem a zene egy fókuszba. Bár nagyon sok mindennel foglalkoztam, de valójában a gyerek születésekor jöttem rá, hogy a zene az még egy olyan tiszta szeretet az életemben, vagy olyan tiszta vágy az életemben, amivel foglalkoznom kell. Tehát egyedül a zene volt az, amit ha mérlegre tettem, hogy mi az, amiért elveszek időt a gyerekemtől. Alkotni valamit, ami szintén egy gyerekem, még akkor is, hogyha csak egy alkotás, egy dal, az ugyanúgy az embernek egy kötődés, az minden alkalommal egy kis gyerek születése, egy dal, meg ugye egy gyerek világra jövetele. Az az egyetlen, amit hirtelen azt éreztem, hogy ez az egy, amit beengedek a gyerekem mellé az életünkbe.

Ott tudsz lenni tudatosan? Amikor egy gyerek újrarendezi az ember életét, akkor azt nehéz megvalósítani, hogy félreteszem a telefont, és legfeljebb későn hívom fel...  

Nagyon fontos szerintem, hogy az ember egy olyan társat válasszon az életre, akivel ezt végig tudja csinálni. A világ legcsodálatosabb dolga a gyerek, ha megfelelő emberrel vállalod. És mikor valaki azt mondja, hogy bevállalnak a párjával egy gyereket, mert vannak gondjaik, de majd a gyerek rendbe hozza, ott mindig nagyon erősen elkezdem csóválni a fejem. Nekem ez a szerencsém, hogy emiatt tudok elég időt tölteni mindennel, ami munka, hiszen én egy családfenntartó, oldschool figura vagyok, és ezt vállalom, és szeretném ezt a harcot megvívni a családomért. A feleségem minden olyan helyzetben, amikor nekem dolgom van, akkor nagyon megértő és iszonyatosan támogató és azt mondja, menj, csináld. Minden rendben van.

Nemrég hallhattunk egy üzletembert, aki azt mondta, hogy a családja most a projektje tulajdonképpen az életében. Fel lehet így fogni szerinted a mai magyar társadalomban, tudatosan a családtervezést és abban megélni ezeket a szerepeket, hogy azt külön projektként kezelje az ember, olyan kompetenciákat kamatoztatva, erősségeinket még tovább léptetve, vagy a gyengeségünket tükörként állítva és ezt egy családban fejleszteni?

Mi a gyerekkorunkból hozott sajnos fájdalmas és rossz mintát, nagyon nem szeretnénk átvinni a mi gyerekünk életébe. Nagyon szeretnénk ennek a szöges ellentétét csinálni. Ugyanakkor, hogy ha projektként tekintünk erre, akkor nagyon nehezen fogadjuk el, hogy szülőként az egy nagyon rossz érzés, hogy majd milyen sérelmek és fájdalmak fogják érni ezt a mi tökéletes kis szerelmünket, és hogy mi lesz, amikor először sírva jön haza egy iskolából, hogy valaki bántotta. Bármennyire most azt súgja az érzékünk, vagy a lelkünk, hogy mindentől meg kell védeni, lehet, hogy akkor pedig olyan védtelenül fogjuk majd kilökni a világba, ha ezektől ameddig csak tehetjük, megvédjük, hogy ennek majd nagyon nagy lesz az ára később. De a szakmai életből meg egyszerűen fölállt egy sorrend. Vannak dolgok, amiért nem áldozom a családi időt és nem áldozom a család nyugalmát.

Nyilván nehézségek, problémák adódhatnak, a feleséged a társad ebben, vagy inkább a kollegáid, vagy barátok, akinél ezeket le tudod tenni?  Ki a te igazi bizalmasod ebben a mai életben?  

Hiábavaló próbálkozás is lenne a Manó elől eltitkolni bármit is. Nagyon ismer, ő azonnal látja, hogy ha nem olyan tempóban válaszolok valamire, azonnal tudja, hogy van valami, rögtön rá is kérdez. Túlzottan mélyen ismerjük egymást. Érdekes módon a kapcsolatunk eleje volt viharosabb. Pontosan tudjuk, hogy ezeket az utcák hova vezetnek, minden típusú veszekedést kipróbáltunk. Nekem ez például nagyon fontos, hogy a gyerek előtt olyannyira nincsen vita, vagy veszekedés, hogy konkrétan volt, hogy az egyik dalomat rappeltem föl és a gyerekem elkezdett zokogni, mert nem hallott még hangosan beszélni.  

Ez egy fejlődés, amin keresztül mentél, vagy mentetek. Ezt a típusú hozzáállást, vagy kommunikációt, ezt lehet utána az üzleti életben vagy a munkád során kamatoztatni? Hiszen talán az alapja mindig az, hogy egy-egy ilyen nehezebb párbeszédnek, kommunikációnak, partneri viszonynak, hogy értik-e szükségletek szintjén egymást a felek. Mit tapasztaltál ebből, hiszen azért te is egy ilyen hirtelen, szókimondó ember vagy. Érik az ember ehhez, ez egy fejlődési folyamat? Immár 42 évesen azért már fel lehet tenni ezt a kérdést.

Amikor én mondtam, hogy 42 éves vagyok, kevésbé fájt, mint amikor te szádból hallottam, de egyetlen egy dolgot tanultam meg az üzleti életben is. Hogy minél fiatalabb az ember és minél jobban olyan vágyakat és víziókat kerget, ami nem feltétlenül jó alapokon nyugszik, akkor belemegy fölösleges játékokba, játszmákba. Azt tanulod meg szerintem, és nekem a mai üzleti sikereimnek az nagyon fontos kulcsa, és egy jó kapcsolatban is a kulcs szerintem, hogy nincsen mellébeszélés. Inkább elmondom, hogy mi az, amit tudok, mi az, ami meg tud történni és azt is, hogy mi az, ami nem fog megtörténni. És ha így nem kellek, akkor nem kellek.

Tehát kicsit ez egy ilyen filter nélküli irány. Már biztos, hogy gyakoroljátok, hogy inkább megmondom, hogy most nem tudok itt maradni veled, mert el kell mennem dolgozni, bármennyire szeretné a gyerek.

Hát egy egy év, kilenc hónapos temperamentumos kislánynak elmagyarázni, hogy most apának el kell menni, de jön haza, és ha hazajöttünk elmegyünk megnézni majd a lovacskákat, nagyon érdekes történet apa, nagyon érdekes történet, és akkor maradjál. Tehát ez még így nem működik, remélem, hogy majd működni fog, de ez egy fontos politika szerintem, és erre meg kell érni, mert szerepeket játszani marha fárasztó dolog. Kárász Robi mondta egyszer, hogy nekem olyan könnyű, hogy bemegyek egy műsorba és bármilyen helyzetben, most akár, hogy itt vagyok veled, nem ülsz egy más emberrel, minthogyha most leülnél velem egy kávéra, vagy egy tévéműsorban beszélgetnénk, ugyanezt a habitust kapod.

Gyakorlatilag azt mondod, hogy a hitelesség kifizetődő sok szempontból. Ugye ezt a mai, úgymond celebvilágban, vagy közéleti világban sokan nem jutnak el idáig, vagy nem tartanak itt, ahol most te tartasz.

A mostani modell belekényszeríti őket egy olyan modellbe is, hogy azért most egy picit többet mutassál, mint ami vagy. Meg idealizáltabbat mutass, mint ami a valóság. Ez a világ is megrekedt valahol és például ebben a közösségimédia világban nagyon fontosak még azért mindig ezeket a színlelések, színjátékok. Ebbe bele lehet menni, de ha az ember elég időt tölt benne, akkor tudja, ez nem a víz, amit megiszol és szomjas maradsz. Tehát ez nem igazi.

Ki lehet kapcsolni a digitális énünket és a saját énünket bekapcsolni? Hiszen most a munkád során ezen a területen is tevékenykedsz és ötletelsz, és gyakorlatilag új út állhat előtted, amit lehet, hogy te sem gondoltál néhány évvel ezelőtt. Tehát a konkrét kérdés az ez, hogy ki tudjuk-e ezt kapcsolni úgy, hogy a saját énünket kapjuk vissza? Vagy elsodor?

Kikapcsolni szerintem már nagyon nehéz, mert a kommunikációnak az alapja lett a közösségimédia. Tehát szerintem az emberek hamarabb mondanának le a telefonálás lehetőségéről, mint a közösségimédiában való szereplés lehetőségéről. Én azt gondolom, hogy azt a kényszert lehet kikapcsolni. Ha nincs kedvem, akkor nem posztolok. Van asszisztensem, aki a közösségimédia oldalamra rálát. Megkérhetném, hogy most csak úgy tegyél valamit, mert már rég volt valami, de akkor megint oda lyukadunk ki, hogy nem arról teszek valamit, ami engem éppen foglalkoztat. Az embereken pedig rajta van egy ilyen nyomás, hogy ebben a versenyben fussanak. Ez nagyon toxikus. Én el tudom mondani nektek, hogy 1 millió 70 ezer követőm van a Facebookon, 570 ezer az Instagramon, és akkor mi van? A gyerekem szemében több vagyok? Egy fillérrel sem. Nem olcsóbb a kenyér, nem kell máshol a Nap.

Barátod hány van, ha úgy magadba szállsz és azt mondod meg kéne számolni. Egy kezeden?

Egy kezemen, feltétlenül, de azok olyan barátok, akik mondjuk a házam riasztókódját ismerik és a széfem kódját, vagy a bankkártyámmal vásárol a PIN kódom ismeretében.

A te életedben voltak kitérő utak, tehát mindenféle váltások. A humoros Kasza Tibi, az egy hozott dolog, édesapád volt esetleg olyan, hogy a humor, a vicc, ami egyébként nyilván nagyon sok nehéz helyzetben az embert tovább tudja léptetni. Miként ez jelen ma az életedben? Hiszen ha hitelességről beszéltünk, akkor ez hozzátartozik a te személyiségedhez.

Én továbbra is a legviccesebb ember vagyok, akit ismerek, tehát, hogy ilyen szempontból ebben fajlagosan magabiztos vagyok, és igen, ez az apai ágon van. Tehát ez a fajta extrovertált zenélünk, éneklünk, viccelünk, társaság középpontja, vagy a ki ha én nem karakter ez az apai oldalról jött. De ez nem valami, amit úgy csinál az ember, hogy tréfamagazinokat olvashat és próbál minél többet memorizálni, hanem én így vagyok bekötve.

Ezt túlélés zálogának is érzed néha, azért az, hogy ez megmaradjon? Mert ugye viccelődni az életet nem kell, viszont azt szokták mondani, hogy talán humorral túlélhető minden helyzet és szituáció.

Rengeteg olyan helyzet van, amiben azt látom, hogy egyébként az emberek ezt a fajta humorukat kezdik is egy picikét elveszteni, és maradjunk igazodási pontként a közösségimédiánál, ez a fajta acsarkodás, ami ott most megjelent, főleg az elmúlt talán két évben, az nagyon ijesztő. Egyébként nekem is. Szerintem fontos lenne, hogy a kellő humorral, a kellő lazasággal tudjanak az emberek kommunikálni, ez nagyon sok mindenre gyógyír. És a közösségimédiában, és ez nagyon megfigyelhető, hogy iszonyatosan farkasa az egyik ember a másiknak.  

Te intuitív ember vagy, Tibi?  

Erről beszéltem sokat a feleségemmel, hogy ez a belső harangom nekem nagyon harangozik, ha olyan utcába akarok bemenni, amiben tudom, hogy már jártam ott és nem fogom jól érezni magam. Én nagyon boldogtalan tudok lenni, nagyon nehezen tudom kizárni az igazságtalanságot, nagyon nehezen tudom kizárni, hogyha olyan dolgot kell csináljak, amit szívből gyűlölök. Így lettem pánikbeteg, túl sok terhet vállaltam. Tehát én végigmentem azért ennek az utcáján úgy, hogy én mikor kórházban fekszel egy MRI-ben és ott így nézegetik, hogy van-e agydaganatod, és akkor ja, nincs, hanem valójában csak túl sok terhet cipelsz és megbetegíted a saját agyadat. Akkor azért elgondozol. 

Tibi, szerinted mindenkinek való az apaság? Itt nyilván a szakmán belül látsz te is olyan életmódot, zenészeket, hogy nyilván mindenki előbb-utóbb a családalapításra adja a fejét, de úgy nyitottabb világban gondolkodva. Mióta apa vagy, hogy látod ezt?

Most én azt mondjam, hogy valakinek nem való, mert ki vagyok én, hogy azt mondjam. Én abszolút el tudom fogadni azt, hogyha valakinek egy olyan ismerete van magáról, hogy ő azt mondja, hogy nekem ez a típusú felelősség, ez a fajta megosztása a mindennek, ez nekem nem való. Tehát én soha nem mennék ilyenkor bele egy olyan szentbeszédbe.  

Van-e olyan történeted, mondat, vagy élmény, vagy akár csak hangulat, amiről azt gondolod, hogy hozod magaddal édesapádtól, nagyapádtól, vagy akár olyan, amit te mondasz és tudat alatt azt érzed, hogy hozod magaddal, vagy a kislányoddal kapcsolatban, hogy mondjam, útravaló a mindennapokban?

Nem készültem, biztos, hogy jobb is eszembe jutott volna, hogyha Debrecen felé végig ezen gondolkozom, de egyetlen egy mondat van, amit nagyon pici voltam, amikor ezt mondhatta a nagypapám. És valamit nem akartam megenni. És ő mondta, hogy: Á, kisunokám, az éhes ember a száraz kenyérre is azt mondja, hogy sütemény.

A teljes beszélgetés meghallgatható ITT.