Hello Lányok!
2021-06-05

Viasztestek és vattacukor! 3+1 nyári program, amelyekről nem mesélünk

Nyaralások és kirándulások alatt gyakran találkozunk olyan programlehetőségekkel, amelyek majd kiszúrják a szemünket, de az évek alatt soha nem vettük rá magunkat, hogy részt is vegyünk rajtuk.

Azonban elérkezik a csillagok azon állása, hogy éppen szembe jön velünk a lehetőség, amelyet nem szalaszthatunk el. Az ország bármely pontján találkozhatunk hasonlókkal, de a népszerű turistahelyeken garantáltan hemzsegnek a kultúrát szemérmetlenül nélkülöző látogatóhelyek.

1. Panoptikum
Ha létezik morbid, groteszk és nyomasztó dolog a Földön, amelyet párszáz forint fejében, önszántunkból látni akarunk, akkor azok a felöltöztetett, kifestett életnagyságú viaszemberek. Számtalan változata létezik, a híres emberektől kezdve, a történelmi személyiségekig.
Az erotikus panoptikum egy másik univerzum. Ezeken a helyeken nincs tisztázva, hogy hogyan is kellene viselkedni, vagy mit kéne érezni. Kicsit olyan, mint egy Rorschach-teszt, amelyből kiderül, hogy van-e valami pszichés defektünk. A panoptikumokba az ember érdeklődve, csodálattal lép be, aztán egy darabig idétlenül vihog, utána pedig elhallat és hagyja, hogy a sok mozdulatlan beporosodott viasztest „beszippantsa a tudatát”. A fényre kiérve rájövünk, hogy semmivel sem lettünk gazdagabbak. Legfeljebb úgy emlékezünk Mátyás királyra, Michael Jacksonra vagy Casanovára, hogy milyen szörnyen néztek ki. Ez mind a halottak, mind az élők tiszteletnyilvánításának legmegalázóbb formája.

2. Egzotikus múzeum
Szamurájok, afrikai törzsek, indiánok, kalózok, vadászat, és még számtalan olyan dolog, amelyekhez egy komplett könyvtár tartozna, de abból nem lehet elég pénzt leakasztani. Így berendeznek pár szobát az adott kultúra kliséivel ellátott limlommal, pár kipreparált állattal, kimásolnak a Wikipédiáról pár infót, és a bejárat fölé, nagybetűkkel kiírják, hogy „MÚZEUM”. Nincsenek kiírva sehova és nincs korhatár sem, de ezek a helyek a gyerekeknek lettek kitalálva. Számukra lehet egyedül érdekes pár kitömött állat és színes kép. Talán arra jó, hogy felkeltse az érdeklődésüket más kultúrák iránt, több élménye legyen egy nyaralás alkalmával és estére kellően lefáradjon ahhoz, hogy békén hagyja a szüleit.

3. Vándorcirkusz
A cirkusz létjogosultsága elég kétes helyi értékre került napjainkra, az állatvédelem és az állatjogok felerősödése miatt. A plakátokon látott elefántok, tigrisek, oroszlánok és majmok helyett, legfeljebb körbe-körbe futkosó pónilovak és pudlik próbálják meg megütni az ingerküszöböt, amely vagy ezerszer magasabban van, mint a kötéltáncosok kötele. A bohócok vidám, esetlen figurája, az évek alatt a horrorfilmek gyilkos karaktere lett, így sokan viszolyognak tőlük. Az útszéli cirkuszok akrobatái pedig szezonális munka révén, nem vetik le magukat harminc méterről, tizenöt nyaraló kedvéért. Maradt hát zsonglőrködés, a „gumiember” és a hastáncos nő. A cirkusz „intézménye” sajnos vagy nem sajnos, a klasszikus formájában letűnt. A mutatványosok minőségi előadásához, komoly akrobatikus felkészültség, esetleg színpadi múlt szükségeltetne. Amennyiben ezek megvannak, a táncművészek a Cirque du Soleil-ben képzelik el a karrierjüket, és nem egy útszéli sátorban. A bohóc, arcfesték és idétlen jelmez nélkül egy egyszerű, szerencsétlen szellemi fogyatékos, akin nem illik nevetni. A szórakoztatás stand-up műfaja pedig megint más közegben helyezkedik el.
Tulajdonképpen ez is a gyerekeknek szólna. Személy szerint nagyon sajnálom, hogy a szezonális cirkusz mint olyan, nem kap elég figyelmet és anyagi ráfordítást arra, hogy megreformálják.

3+1. Műbika
A nyaralóhelyek éjszakai életének veteránja. A strandbüfék éjszakai élete azért különleges, mert egy helyen történik a szülők lerészegedése és a gyerekek szórakoztatása. A műbikát a szezonális büfék játékainak felhozatalába lehetne sorolni, a pénzbedobással működő lövöldözős játékok, az autóverseny, a légkorong és a kishelikopter közé. A különbség az, hogy a műbikára csak megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után érdemes ráülni. A nőknek van esélyük arra, hogy legitimálják a részegségüket, hiszen a rángatózástól kibuggyanó mellek rizikója nem a megszégyenülés érzetét, hanem elismerést, és örök élményt nyújt mindkét nem számára. Annyira értelmetlen, hogy közben kihagyhatatlan.

Kővári Piros

Fotók:

opusztaszer.hu
welovebalaton.hu
budapestkornyeke.hu

Elhunyt Szappanos György basszusgitáros

Mick Jagger

Kővári Piros

Szerző
Hasonló cikkek