A házi kedvenc tartásnak megvannak a maga morális, jogi és érzelmi szempontjai, amelyeket illik figyelembe venni. Azok részéről is, akik kutyások, és azok részéről is, akik nem. Még ha nem vagyunk állatjogi aktivisták, és fóbiánk sincs a kutyáktól, a gyakorlati dolgok akkor is egzaktak.
Erről kevesen írnak vagy beszélnek, mert a kutyatartók nagy része, érzelmi szempontból magától értetődőnek tartja, hogy elfogadjuk a kutyákat. Van azonban olyan szituáció, amikor ezt nagyon nehéz megtenni. Tisztázandó a kérdés, hogy mit jelent „nem kutyásnak” lenni?
Nem azt jelenti, hogy ezek az emberek petárdáznak szilveszterkor. Nem állatkínzók, és nem érzéketlenek. Egyszerűen, soha semmi közük nem volt egy kutyához sem, talán semmilyen állathoz sem. A felületes ismereteken és néhány belájkolt kutyás képen kívül, nincs több tapasztalatuk velük. Vagy, ha volt is, talán traumatizáltak, és emiatt félnek tőlük. Ez senkinek sem hibája, de a helyzet mégis sok súrlódáshoz vezethet, ha nem kezeljük jól. Különösen akkor, ha a szituáció egy új párkapcsolatban lép fel, ahol az újdonsült partnerünk kutyával él együtt. Ott a „nem kutyás” fél keményen a mélyvízben kezd, ahol legtöbbször az ellenérzések kifejtése, vagy a változtatás esélye szinte tabu témának számít.

Egy összeköltözés során, a kutya tartás azon szegmensei kerülnek előtérbe, amelyek elsősorban kényelmetlenséget jelentenek nekünk. Ilyenkor, csak a mi érdekeink tűnnek fel, és azokat akarjuk érvényesíteni. Sorban megtapasztaljuk azokat a dolgokat, amelyek alátámasztják a kutyákkal szembeni ellenérzéseinket. Idegesítő, ha felugrálnak, ha ugatnak, hogy ki kell vinni őket még ítéletidőben is, hogy időt kell velük tölteni, hogy mindenhol kutyaszőr van, néha büdösek, ürítenek, hánynak, az eledelük büdös, az állatorvos meg drága. Ezek a dolgok annyira egzaktak, hogy azok tényszerűsége nem engedi, hogy elvonatkoztassunk. Banálisnak hangzik, de ezeken a dolgokon a legnehezebb felülkerekedni. A saját kutyánk iránt való felelősségvállalás is fáradtsággal jár, nem hogy valaki másé. De meg kell tennünk, legalább azon a minimális színvonalon, amely úgy gondolom, minden felvállalt kedvencnek kijár. Tető a feje felett, jó minőségű étel, mozgás, megfelelő gyakoriságú orvosi ellátás, kontrollált környezet, és társaság.
Elfelejtjük, hogy a kutyában is megjelenhetnek ellenérzések, hiszen mi vagyunk a „betolakodók”, akik elszeretik a gazdájukat. Féltékenyek, kétségbeesnek, és mindenáron fel akarják hívni magukra a gazdájuk figyelmét. Nekik sem mindig könnyű, hiszen a feszültség többnyire feszültséget szül, ha hierarchia megborul. Valahogy úgy kell belesimulnunk az ő közös életükbe, hogy lehetőleg senki ne sérüljön. Ez a kutyatartóra is igaz, hiszen annak ellenére, hogy nekik jár ki több tolerancia, figyelembe kell venniük az új „falkatag” igényeit is, legalább arra az időre, amit náluk tölt.

A következő tippeket nehéz kivitelezni. Egyáltalán nincs garancia arra, hogy elsőre, vagy sokadszorra sikerülnek. Fájdalmasak, mert foglalkozni kell velük. A történet vége kétesélyes. Az elején sokkal több bosszúság lesz benne, mint öröm.

1. Lásd a dolgokat összefüggéseiben!
Megér egyáltalán ennyi fáradozást ez az új kapcsolat? Ha a válasz nem, a kutya kérdés tárgytalan. (De ez esetben tegyük fel, hogy a válasz igen.)

2. Nőj fel!
Nem furcsa rivalizálni egy állattal?

3. Szedd össze magad!
Ha a kutyán múlna, a porszívó fogalma sem létezne. Mázli, hogy ez nincs így.

4. Gondolkodj!
A legtöbb esetben a kutya barátként funkcionál. A figyelmeddel esélyt kap arra, hogy ezt megmutassa.

Nem várhatod el a partneredtől, hogy ignorálja az állatát, ha azzal már évek óta együtt él. Annyit viszont kérhetsz tőle, hogy legyen türelmes. Ez a munka évekbe kerülhet, és éppen ezért, minden terjengős giccs nélkül állítható: A jutalom felbecsülhetetlen!

Kővári Piros