Hajdú-Bihar
2022-06-29

Féltékenységből megszúrkálta szomszédját az ittas nádudvari férfi

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki felindult állapotban saját házában többször megszúrta a sértettet.

A vádlott élettársával Nádudvaron lakik, közvetlen szomszédja a sértett férfi, aki idős édesanyjával él egy háztartásban.

 

A vádlott és a sértett gyerekkoruk óta ismerték egymást, közöttük mindig jó szomszédi viszony volt, egymásnak is gyakran segítettek.

 

A bűncselekmény elkövetését megelőzően egy ideje a vádlott minden alap nélkül azt feltételezte, hogy a sértett férfi viszonyt folytat az élettársával.

 

2021. június 23-án a délutáni órákban a vádlott Nádudvaron az egyik sörözőben italozott és leittasodott. 21 óra körüli időben ért haza és közölte az asszonnyal, hogy átmegy megbeszélni ezt a helyzetet a sértettel. A nő megpróbálta visszatartani a vádlottat, azonban ez nem sikerült.

 

A nádudvari férfi 22 óra körül átment a szomszédos ingatlanra, bekopogott, mivel a sértett ismerte a vádlottat, ezért a házba beengedte. A vádlott már az ajtóban hangosan szidni és fenyegetni kezdte a sértettet, olyan kijelentést is tett, hogy ha folytatják a kapcsolatot, akkor megöli a férfit. Az egyre agresszívabb vádlott a sértettet ököllel többször megütötte a fején és a felsőtestén, majd felkapta az ágyon lévő fenőacélt és azzal megütötte a sértett fejét. A dühös férfi ezután egy konyhakést vett magához, azzal négy alkalommal megszúrta a sértettet a jobb lapockatájékon, a jobb vállán és a bal combján. A vádlott a szúrásokat követően a kezében lévő kést letette, majd felvett egy másikat az asztalról és azzal hadonászva szóban tovább fenyegette a sértettet, majd eltávozott a helyszínről.

 

A sértett orvoshoz majd csak másnap reggel ment. A sértettnek a vádlott bántalmazása során testszerte nyolc napon belül gyógyuló szúrt és metszett sérülései keletkeztek, míg a bal kezén létrejött ínsérülés nyolc napon túl gyógyuló volt. Figyelemmel a vádlott által használt eszközök jellegére, a sérült testtájékokra, fennállt a lehetősége súlyosabb, életveszélyes sérülések kialakulásának.

 

Az ügyben a nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le.

 

A szabadlábon védekező vádlott ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A főügyészség a vádiratban végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá a vádirat mértékes indítványt is tartalmaz arra az esetre, ha a vádlott a törvényszék előkészítő ülésén a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Egy napra a végzősöké lesz az Aquaticum Debrecen Strand

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek