Hajdú-Bihar
2021-10-07

Vasútbiztonsági szakmai versenyt rendeztek Hajdúszoboszlón

A veszélyes áruk szállítása volt a középpontban.

A veszélyes áruk vasúti szállítását ellenőrző országos szakmai versenyt rendezett kedden és szerdán Hajdúszoboszlón az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A szakmai versenyre a húsz területi szerv csapata nevezett, a kétfős csapatok a hajdúszoboszlói kiképzőbázison, és a vasútállomás erre kijelölt részén hajtották végre a feladatokat. Először elméleti feladatsor megoldásával és esettanulmányok kidolgozásával bizonyították tudásukat, majd valós környezetben megtartott ellenőrzési gyakorlattal folytatták a versenyt. A csapatok munkáját nehezítette az időkorlát, hiszen hetven perc alatt kellett három szállítmányt átvizsgálniuk. A forgatókönyv szerint szabálytalanul szállított konténeres vasúti vagon, gázszállító tartálykocsi és egy gyúlékony, vegyi anyagot szállító tartály vesztegelt a peronok mellett.

A szakmai versenyt végül Békés megye nyerte, a második helyen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, a harmadik helyen pedig Tolna megye szakemberpárosa végzett.

Fotó: Szőke Péter – BM OKF

Négyen megsebesültek egy iskolai lövöldözésben a Texas állambeli Arlingtonban

Sorozatbetörőt fogtak a debreceni rendőrök

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek