Hajdú-Bihar
2021-08-11

Elgázolta haragosát egy férfi Létavértesen

Két család verekedett össze szombaton délután.

Elgázoltak haragosát egy férfi Létavértesen szombaton, miután összeverekedett két család. A rendőrségre szombaton délután érkezett bejelentés arról, hogy a településen a nyílt utcán két család összeverekedett. A helyszínre több egység is kiérkezett majd véget vetett a dulakodásnak, és egy férfihoz mentőt hívtak, akit elgázoltak.

A rendőrség adatai szerint a két család egy korábbi nézeteltérésükön vitatkozott össze, ami egészen addig fajult, hogy lökdösni, fenyegetni kezdték egymást. A történtekről időközben értesült az egyik család 34 éves férfi tagja, aki azonnal autóba ült és elindult a helyszínre. Amint megérkezett, egyik haragosuk felé irányította az autót és fékezés nélkül elütötte. A sérült férfi rokonai ezért a kezükben lévő szerszámokkal, botokkal az autónak estek és ütni-verni kezdték. A sofőr lezárta az jármű ajtajait, majd megfordult és sietve elhajtott a helyszínről. Az elgázolt férfi az orvosi vélemények alapján súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett és pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem halt meg.

A rendőrök a gázoló sofőr mellett még egy férfit, és két fiatal nőt is őrizetbe vett. A sofőrnek életveszélyt okozó testi sértés miatt kell felelnie, míg a másik három gyanusítottat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt hallgatták ki.

Fotó: police.hu

Villanyoszlopot döntött ki egy autó Hajdúsámsonban

Koronavírus: 3 új fertőzött Hajdú-Biharben, 80 országosan

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek