Hajdú-Bihar
2021-06-30

Dohányboltból akart pénzt és cigarettát szerezni a váncsodi férfi

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki értékek megszerzése végett tégladarabokkal tele hátizsákkal ütötte fejbe a bolti eladót.

A vádlott a bűncselekmény elkövetését megelőzően röviddel külföldről költözött haza Magyarországra és a szülei váncsodi házában élt. A férfi sem állandó munkahellyel, sem rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, italozó életmódot folytatott.

2020. március 24-én délután elhatározta, hogy pénzt és értékeket fog szerezni, ezért a náluk tartózkodó egyik rokona kerékpárjával elment Mezőpeterdre és ott az egyik dohányboltot szemelte ki. A vádlott a lakóhelyén egy hátizsákba tégladarabokat tett és azt is magával vitte.

A vádlott tudta azt, hogy a járványhelyzet miatt a dohányboltban csak egy vásárló tartózkodhat. A férfi megvárta, amíg az üzletből kijött a vásárló, majd bement a dohányboltba, ahol az eladóként dolgozó sértettől cigarettát kért. A sértett megfordult, hogy a polcról levegye a dohányárut, ezt a helyzetet kihasználva a vádlott a tégladarabokkal teli hátizsákkal egyszer erőteljesen megütötte a nő fejét, aki ettől a földre esett. A vádlott ekkor odalépett a földön fekvő sértetthez és a téglával tele hátizsákkal többször erősen megütötte a fejét.

 

A sértett nem vesztette el az eszméletét, folyamatosan próbált védekezni a vádlott támadása ellen, ezért a férfi a hátizsákot hátrahagyva pénz és cigaretta nélkül kiszaladt az üzletből, majd kerékpárral elmenekült Váncsod irányába.

A vádlott bántalmazása következtében a sértettnek a fején több helyen repesztett és zúzódásos, 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, figyelemmel azonban az elkövetés eszközére, a bántalmazás intenzitására és a sérült testtájékra, reális esélye volt 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülés, illetve halálos eredmény kialakulásának is, mivel a használt eszköz alkalmas volt emberi élet kioltására.

Az ügyben a nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő, többszörös visszaeső vádlott ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A főügyészség a vádiratban életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta.

 

Lezárt nyomozás: illegális doppingszerek

Szász Csaba: „Mindenki nagyon vagány itt!”

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek