Hajdú-Bihar
2021-06-08

Hitelre adott festéket a vádlottnak

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki a sértettet tévedésbe ejtve többször vitt el az üzletből szobafestéshez szükséges anyagot, amelyet a későbbiekben értékesített és a befolyt pénzt saját céljaira fordította.

A vádlott 2020. évben egy komádi szobafestő vállalkozónak végzett rendszeresen alkalmi munkát, ennek keretében az egyik festékboltból a vállalkozó és a bolttulajdonos szóbeli megállapodása alapján a vádlott többször vásárolt hitelre alapanyagot, amelynek az értékét a sértett felírta és azt a későbbiekben a szobafestő vállalkozó fizette ki.

 

A vádlott 2021-ben azonban már nem dolgozott a vállalkozónak, de ez évben is többször megjelent a festékboltban és a korábbi megállapodás szerint alapanyagokat és eszközöket vitt el, amelynek az ellenértékét a bolttulajdonos felírta abban a tudatban, hogy azokat majd később a szobafestő ismerőse fogja kifizetni.

 

2021. március 11-én reggel a vádlott a festékboltból fal-, olaj-, és zománcfestéket, valamint ecsetet vitt el kb. 16 ezer forint értékben és azokat még aznap egy komádi lakosnak adta el 6.000 Ft-ért, akinek nem volt tudomása arról, hogy a vádlott azokhoz milyen módon jutott hozzá.

 

A vádlott ugyanezen a napon délelőtt ismételten visszament a festékboltba, újra festéket és eszközöket kívánt onnan elvinni, azonban akkorra már a sértett tudomást szerzett a csalásról és nem adott ki árut a vádlottnak.

 

A vádlott cselekményével összesen közel 80.000 Ft kárt okozott a sértettnek, amit a szobafestő vállalkozó térített meg részére.

 

Az ügyben a nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság folytatta le.

 

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a vádlott ellen kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottat közérdekű munka büntetésre ítélje, továbbá indítványt tett arra, hogy a szobafestő vállalkozó által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el.

 

Börtön várhat a zsákai állatkínzókra

219 ezer forintot kaphatnak a bértámogatásra nem jogosult önfoglalkoztatók

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek