Hajdú-Bihar
2021-02-08

LÉLEKMOZGATÓ program összefogással

A Magyar Országgyűlés döntése alapján 2018 óta, idén negyedik alkalommal ünnepelhetjük meg a Magyar Parasport Napját február 22-én.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a parasportok és a parasportolók megünneplésére készülve, LÉLEKMOZGATÓ programjával, ismét együttműködésre, megemlékezésre hívja a köznevelési intézmények mellett Magyarország összes önkormányzatát, települését.

A pandémia, a járványügyi intézkedések változtatásra, rugalmasságra, új megoldásokra kényszerítik a szervezőket, de bíznak benne, hogy a nehezített körülmények ellenére, idén is több száz intézmény és számos önkormányzat csatlakozik a felhíváshoz és 2021. február 22-én (hétfőn) foglalkoznak a parasportok, a parasportolók, a fogyatékossággal élők témájával valamilyen módon.

A Magyar Paralimpiai Bizottság mottója - „Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni!” – most is ugyanúgy aktuális, sőt, ebben a mindenki számára kihívásokkal teli helyzetben még jobban az együttérzésre, szolidaritásra, elfogadásra ösztönöz minket, a parasportolók kitartása, helytállása pedig még inkább követendő példát jelenthet mindannyiunk számára. 

A bizottság együttműködésre hívja az ország összes települését, kérve a polgármesteri hivatalokat, lehetőségeik szerint emlékezzenek meg kerületi, települési szinten is a Magyar Parasport Napjáról. Összefogásra biztatják az önkormányzatokat és a köznevelési intézményeket, ahol csak lehetséges, dolgozzanak össze és valósítsanak meg közösen LÉLEKMOZGATÓ programot, természetesen betartva a járványügyi előírásokat. 

További részletek a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) honlapján találhatók: ITT.

Elgázolt egy embert a vonat Debrecenben

Elsőfokú készültségi szintet meghaladó árhullám érkezik a Tiszán

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek