Hajdú-Bihar
2021-01-26

Ivott, drogozott és két autót lopott néhány óra alatt Hajdú-Bihar megyében

A 24 éves férfit ráadásul a kijárási tilalom ideje alatt kapták el a rendőrök.

Ittasan, bedrogozva ellopott két autót az a férfi, akit szombaton este állítottak meg a biharkeresztesi rendőrök. Az eset éjfél körül történt, és a férfi már arra is nehezen tudott válaszolni az egynruhásoknak, hogy miért kocsikázik az éjszakai órákban. Ezt követően a rendőrök arra is kíváncsiak voltka, hogy milyen jogcímen vezeti ő más autóját, de a 24 éves férfi erre sem tudott válaszolni. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a gépkocsi vezetője soha nem rendelkezett jogosítvánnyal. A sofőrrel szemben alkoholszondát is alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A rendőrőrsön drog gyorstesztet is végeztek a férfin, ami szintén pozitív eredmény hozott. 

Részletes beismerő vallomást tett, és az elejétől elmesélte az éjszaka történéseit. Mint kiderült, a Suzuki már a második jármű volt, amit jogtalanul vett magához. A berekböszörményi férfi Komádiba akart menni, ezért egy parkoló kisteherautót elkötött, de túl ittasnak érezte magát a vezetéshez, így egy barátját kérte meg, hogy vigye el a járművel.  Az ismerős ugyan többször megkérdezte tőle, hogy kié a teherautó és a tulajdonosa tud-e róla, hogy a férfi eljött vele, ő viszont mindannyiszor azt a választ adta, hogy kölcsön adták neki. Már csak menet közben árulta el barátjának, hogy egyébként a járművet ellopta, aki ezt meghallva azonnal megállt és faképnél hagyta őt. A gyanúsított azonban nem adta fel eredeti célját és átült a volánhoz. Sokáig nem tudott kocsikázni, mivel egy útárokba hajtott, ahonnan gyalog folytatta útját.  Dolga végeztével a hazajutás okozott újabb fejtörést neki. Ekkor talált rá Magyarhomorog településen a Suzukira, amiben ugyancsak benne volt a kulcs, ezért beindította és elindult vele. A rendőrnek azonban hamar gyanús lett az éjszaka közlekedő autó.

Kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a férfit és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi Rendőrőrse jármű önkényes elvétele bűntett, valamint járművezetés ittas és bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben. Engedély nélküli vezetés és a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt pedig szabálysértési feljelentést tettek ellene.

Fotó: police.hu

Szerbiában a nagy érdeklődés miatt korlátozni kellett a kínai oltásért jelentkezők számát

Magyar művek dominálnak a 2022-es Újévi nyitányon

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek