Hajdú-Bihar
2020-07-29

Vonaton bántalmazta barátnőjét a fiatal férfi

A Püspökladányi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az útitársával kialakult vitáját erőszakkal rendezte.

A vádlott és a sértett baráti viszonyban állnak és 2019. október 12. napján kora délután együtt indultak szórakozni Debrecenbe egy Budapestről induló vonattal. A vonat egyik fülkés kocsijában foglaltak helyet, ahol italoztak és interneteztek.

Útközben azonban összevesztek, mivel a vádlott egy közösségi oldalon egy olyan bejegyzést tett közzé, ami nem tetszett a lánynak. Vitájuk közben a folyosóra is kimentek, ahol tovább folytatták a veszekedést.

Amikor a vonat a Karcag és Püspökladány közötti útszakaszon közlekedett, a lány tartott attól, hogy a fiú bántalmazni fogja őt, ezért visszament a fülkéjükbe és belülről tartotta az ajtó fogantyúját, hogy a vádlott ne tudjon utána menni.

A férfi ekkor levette a folyosón elhelyezett üvegtörő kalapácsot és azzal kétszer ráütött a fülke ajtajára, aminek betört az üvege. A kitört üvegen keresztül benyúlt és a kalapács hegyes végével ráütött a lány orrára.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban figyelemmel a sérült testtájékra, az elkövetés eszközére és módjára a vádlott szándéka súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult.

A Püspökladányi Járási Ügyészség a tettét beismerő vádlottal szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Püspökladányi Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki és ennek próbaidejére rendelje el a vádlott pártfogó felügyeletét, továbbá az eszközül használt üvegtörő kalapácsot kobozza el.

Fejlesztő játékokat kapnak debreceni óvodák

Napelem kerül a Mikepércsi Lovaspark főépületére

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek