Hajdú-Bihar
2020-06-18

Herbál és kristály Hajdúböszörményben

Herbállal és kristállyal kereskedett egy hajdúböszörményi nő, gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók.

A hajdúböszörményi rendőröknek 2020 tavaszán olyan információ jutott a tudomására, hogy egy helyi nő kábítószergyanús anyagokat árul fiataloknak városszerte.

A nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, tanúkat hallgattak ki, majd elfogták és előállították a nőt a rendőrkapitányságra. Otthonában kutatást tartottak, amely során több kábítószer árusítására szolgáló eszközt, valamint kábítószergyanús növényi származékot és port foglaltak le.

A helyi nőt gyanúsítotti kihallgatását követően, 2020. június 17-én bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság – szakértő bevonásával – kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Elismerte munkatársait a Debreceni Szakképzési Centrum

Neves zenészek tanítanak a Gitármánia Táborban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek